Uglee archív

Végülis van abban valami varázslatos, amikor az embert este 10-kor, rengeteg zenélés köepedte, meglepetésszerűen elhurcolják rég nem látott barátai inni. Bemehet ingyen a gödörbe, asszisztálhat hányáshoz, rendelhet pizzát hajnali 5-kor, és fosrészegen írhat blogot.

Aha, mi? :D

És külön, Lángosz kedvéért: ma <jobbra igazít> nap van.

u.i.: azért mentünk amúgy a Gödörbe, mert Lángosz váltig állította, hogy én bíz dobolni fogok a színpadon, és túl komolyan is gondolta, és bár nem jött össze, mégis hálás vagyok a jó szándékért :D 

Na.

Pofozgattam a sablont, már nem fix széles, ami persze a kutyát nem érdekli, de majd nem így fog kinézni, már ami a kinézetét illeti.

Jó hír az, hogy van végre kereső a blogomban, és végre működik is.

Kvantummechanikus terepszarság.

Egy könnyed nap után arra jöttem haza, hogy a pincén ökörlánc és egy büdös nagy lakat van, kívülről. Úgy fest, hogy a lakás tulaja lezárta. Hogy a csövesek cuccaival együtt, vagy anélkül, a holnapi nap sugaraiban kiderül.

Találtam viszont egy nagyon remek idézetet gyok barátomnak:
"A matematikus nem halmozza az élvezeteket, hanem élvezi a halmazokat."

Meheheh :)

Na, megint beszoptam a fókafaszt. Elkezdtem sablonokat buzerálni, és vége lett mindennek. A régi sablonom elveszett, nem is volt, az mostani gyáriak vagy túl keskenyek a képeimhez, vagy egyszerűen rondák. Most váltogatom, aztán valamelyiknél úgy hagyom, és úgy. Próbálok szerkeszteni egyet, de az vicces lesz :D

 Ja, és ha írok egy hosszú szót, pl hogy bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla-bla, akkor sajnos kilóg, de lehet, hogy ezt nem lehet megelőzni semmiképp :D

A blognak, mint olyannak, az a hátránya, ami az előnye, vagyis hogy olvassák. Aztán persze megsértődnek rajta, vagy legalábbis érintve érzik magukat, vagy csak felháborodnak. Ha én ezzel komolyan foglalkoznék, akkor aztán tényleg olyan lenne a blogom, hogy "Felkeltem, dolgozni mentem, hazajöttem, próba volt, lefeküdtem." Vagy még a próbás részt is le kéne húznom.

Blogot felemlegetni éppoly helytelen, tilos és értelmetlen, mint párkapcsolati vitában két hétnél korábbi dolgokat felhozni. Nem történtek meg, és kész :D

Amúgy is, akinek nem tetszik, amit írok, az ne olvassa, úgyis magamnak írom elsősorban. Meg persze azért, hogy néha egy-egy ember odajöjjön, hogy "kurva jó a blogod, könyvet kéne írnod", amit persze többször megpróbáltam már, de valahogy mindig novella lett belőle.

A tanulság pedig: olyan vagyok, mint a nyugdíjasok, úgy gondolom, hogy a mai fiatalság egy szarszemét, nem tudnak helyesen írni, tiszteletlenek, beszélni sem tudnak, satöbbi. Ma reggel viszont láttam az ellentétét, és győztem nem felröhögni.
A HÉV-en (na, ezt vajon hogy kell írni?) utaztamban beszélgetett egymással egy 7 éves kislány és az anyja. A klasszikus "nem akarok iskolába menni" témakört taglalták, de a klasszikus "Nem akarok iskolába menniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii-hü-hü-hööööööö-hüpp *szipp*" mondat helyett a következő hangzott el: "De anya, nem kívánhatod, hogy oda menjek, a tegnapi nap is egy rémálom volt számomra."

Hát nem édes? :D

A szokásostól eltérően notepadben fogalmazom e sorokat.
A hosszú hétvége igen hosszú volt és igen dolgos. Csütörtökön próba volt, aztán ivászat, pénteken pedig elindultam kis falumba, vakolni. És vakoltam. Vakoltam pénteken, vakoltam szombaton, vakoltam vasárnap, aztán metálpróba, majd haza. Na jó, a vakoláson kívül volt még egy kis glettelés is, meg festés. De kb ez volt az egész hétvégi program.

Amúgy meg a pincében lakó csövesek miatti aggódást egy az egyben átadtam a lakás tulajának, úgy fest, hogy ő is sikertelen harcot folytatott ellenük, csak aztán remélem, nem gyújtják fel a pincét a gyertyáikkal. Ha lesz mínusz tíz, úgyis fasszá fognak fagyni és eltűnnek.

Mindeközben a munkahelyemen egészen vicces dolgok történtek, de a legviccesebb mind közül az, hogy a legnyugodtabb kollégám pingpongozás közben kirúgta a ház oldalát, és amikor ezt mondom, nem azt akarom kifejezni, hogy nagyon örült, hanem azt, hogy idegességében, hogy vesztésre állt, úgy belerúgott a gipszkarton falba, hogy mind a két réteget átszakította. Na jó, lehet itt egy kis költői túlzás, hiszen csak válaszfal volt, de hát ennyi nekem is jár.

Minden egyéb tekintetben szar napom volt, délelőtt nem voltak meg a munka feltételei, aztán este le lettem baszva, hogy miért teljesítettem ilyen szarul. Azt hiszem, ez az, amihez nagyon gyorsan hozzá kell szoknom. A weblapunk designja egy igazi fos szerintem, bár én nem tudnék nála jobbat csinálni, de ahogy mondani szokás: attól még hogy azt mondom egy tojásra, hogy büdös, még nem jelenti azt, hogy jobbat tojok nála. De az igazi baja nem is az, hogy ronda, hanem hogy telebasztuk videókkal, amiket nekem kell konvertálnom. Ugyebár kétféle általánosan elfogadott képarány van, a 4:3, ami a tévé körülbelül, meg a 16:9. Ez majdnem kétszer olyan széles, mint amilyen magas. Szélesvászon, mondhatni. Na, valahol a design és a megvalósítás közben valami félrecsúszott, és valami elképesztően irdatlan képarányú videókat kellett konvertálnom mindenből, 4:3-ból ás 16:9-ből is, valahol a kettő között, de a legjobban az orvosi filmjeink sínylették ezt meg, amik 4:3-asok voltak, és valami összenyomott szart kellett csinálnom belőle, még a tetejét és az alját le is nyisszantva, hogy ne legyen annyira gnóm, aztán mellém ült a főnököm délután, nézegettünk valami kitöltést a két oldalra, hogy ne legyen annyira nyomott, és a designba is beleférjen, aztán megcsináltuk azt, amit kitalált, majd közölte, hogy az nem jó, majd pedig eltűnt. Közben pótolgattam azokat a dolgokat, amik a reggeli W-kimaradásból hátramaradtak, aztán kitaláltam valami más kitöltést, odahívtam a főnökömet, aki mondta, hogy az szar, nyújtsam meg, és vágjam le, mint ahogy eredetileg volt, csak most még jobban nyomjam össze. Megcsináltam, mire megkérdezte, hogy ezért kellett odaülnie mellém? Hát igen, bazmeg, én már csak egy ilyen szerencsétlen köcsög vagyok, aki nem tud olyan gondolatokat kiolvasni mások fejéből, amik még meg sem születtek. Na, ez után közölte, hogy egy lószar az egész napi teljesítményem.

Ráadásul ez a mozis szakma ilyen, szóval úgy fest, tényleg hozzá kell szoknom ehhez, mert ha minden ilyet a szívemre veszek, előbb-utóbb érzéseim lesznek, aztán vége lesz mindennek.

Summázva: eddig is tudtam, hogy a megrendelőknek nincs ízlése, csak eddig nem voltam velük napi kapcsolatban :D

Nos, az invenciózus elmebajról fogok ma mesélni :D

Mint az talán ismert, úgy szoktam ébredni, hogy egy órával előbbre állítom az ébresztőt a telefonomon, aztán a Szundi 10 percenként ébreszt engem, így nagyobb a valószínűsége, hogy lesz olyan pillanat, amikor nem érzem magam borzalmasan.
Ez szokott is remekül működni, általában az utolsó csengést meg sem várom, hanem frissen és üdén kipattanok az ágyból (persze).

Nos, ma reggel viszont olyan kómás voltam, hogy megcselekedtem a faszságok faszságát. Tudjátok, van az az alvás és ébrenlét közti állapot, amikor bizonyos dolgok valóságnak tűnnek, melyek pedig nem azok. Hogy rövidre fogjam, emlékeimből azt kapartam össze, hogy amikor elérkezett az idő, hogy most már tényleg fel kell kelni, én úgy találtam, hogy még mindig kevés az az idő, amit alvással töltöttem, ezért, mintegy az éjszakát meghosszabbítandó, visszaállítottam a telefonon az időt fél órával.

Akkor jó ötletnek tűnt, és működni is látszott, de a HÉV-en szembesülnöm kellett szörnyű tévedésemmel, miszerint nem :) 

Nos, tegnap voltam a Robin Hood sorozat 2. évadjának záróbuliján. A Cream klubban voltunk, ami szerintem egy kicsit kicsi volt ehhez

8 után pár perccel érkeztem, de a csapatból már hárman ott voltak, amiért hálás voltam, hiszen az égadta világon senkit sem ismertem onnan. A pia ingyen volt, kisvártatva észrevettem, hogy kaja is van, szóval alakult az este. Egy Tequila Sunrise és egy sör után már kezdtem oldódni, ahogy a többiek is. Szép lassan a helyszíni VFX-istentudjamicsodánk, de a lényeg az, hogy ő kint volt a forgatáson, bemutatott minket egy csomó embernek, akik természetesen ma már azt sem tudják, hogy a világon vagyok, de mégis jól esett.

Már elég sok idő eltelt, mire megérkeztek a színészek, vagyis a produkció szereplői. Egy élmény volt. Jonas Armstrong, aki maga Robin Hood, csatak részegen letámolygott a lépcsőn, kezében egy üveg Kaiser sörrel, és ugyanabban a kezében egy reklámszatyorral, mely két dolgot még fél órán keresztül nem tette le. Keith Allen, aki a gonosz sheriffet játssza, olasz maffiózónak öltözött, vagyis magára húzott valami borzalmas parókát, fekete öltönyt, szigorúan egy számmal kisebbet, és egy karvastgságú fukszot, amin egy büdös nagy aranyszínű dollárjel lógott. Ilyen, ni: $ , csak dupla szárral. Namost, vele nagyon sokáig nem sikerült kapcsolatot teremtenünk, de amikor már belemelegedtünk a koktélozásba, egyszer, amikor véletlenül megállt előttempár másodpercre, kihasználtam az alkalmat, és szóba elegyedtem vele, ilyesformán:

-Ey, man, why do you keep fucking with Robin?

A válasz egy tizedmásodpercet sem késett, és pengeéles volt:

-That's because he's gay.

Az este ilyen szellemben folytatódott, Little John szakáll nélkül dumált velünk egy darabig, mert leborotválta, vagy talán nincs is neki igazából, továbbá találkoztam Uunger Bélával, akit simán Pirog Gábornak néztem, maradjunk annyiban, hogy egyikük sem az a tipikus szépség, és amikor megkérdeztem tanult kollégámat, hogy vajon pofán verne-e engem, ha odamennék hozzá, hogy "szevasz, Gábor", ő aljasul megkopogtatta a vállát, és megkérdezte tőle. De nem :)

A végére fosrészeg volt mindenki, én poharat törtem, egyik kollégám meg közölte, hogy ő márpedig hazamegy, természetesen autóval, amiről sürgősen lebeszéltük, és hívtunk neki sofőrszolgálatot. Ezzel csak két gond volt, az egyik az, hogy nem tudta már, hogy hol állt meg, és azt sem, hogy hol lakik. A volt lakcímét bemondta szépen, de tudom, hogy épp egy hete költözött el onnan, szóval majd hétfőn meglátjuk, jön-e dolgozni, vagy még mindig keresi az otthonát :) Ja, és közben megtanította nekem a "Hajlik a bojzafa hmmmm..." kezdetű dalt.

Szinte végig ott maradtunk, és természetesen a srác, akivel hazaindultunk, kitalálta, hogy ő visz haza kaját, és már nézett szatyor után, vagy legalábbis én ezt hallucináltam, szóval jól megkérdeztem a pincért, hogy szabadna-e, ő meg hozott egy csomó dobozt, és a csávó telerakott 3 dobozt kajával, egy negyediket süteménnyel, miközben hangosan tárgyaltuk, hoy milyen egy igazi bunkó magyar dolog ez az étel-hazavitel, és persze nekem is kellett pakolnom, hogy ne nézzen ki szarul, hogy ő pakol, érted, alibiből, szóval én pakoltam rizst meg valami izét, máig nem tudom, mi, meg hidegtálat, aztán elindultunk hazafelé.
Érdemes volt egyébként jól felpakolnia, mert a sütemények felét már az éjszakai 6-os busz megállójában megették a cigánylányok, amit ő nagyon sajnált, egészen addig, míg a lakásomtól 10 méterre le nem ejtette az egész dobozt, egy kivételével mindegyik sütit meghempergette a kutyaszarban, majd aztán reggel (délben) az egészet otthagyta nálam a hűtőben.

Holnap beviszem neki, hadd örüljön :D

És leszarom, nagyon jól éreztem magam, úgyhogy a nagyon rég nem látott <jobbra igazít> nap van.

 

 

Ja, és másnapos vagyok mint a szar.
Alig élek.
Hasogat a fejem.
De akkor is kurva jól éreztem magam :P

Agyfaszt fogok kapni.

A napokban egy hajléktalan pár feltörte az utcára nyíló pincénket, és beköltözött. Megkértem őket, hogy ne tegyék, mert értesítem erről a rendőrséget, amit természetesen haladéktalanul meg is tettem, de ők ez ellen úgy védekeztek, hogy belülről beláncolták a pincét, és úgy csináltak, mint akik nincsenek ott.

Közben már 2 napja nem lehet parkolni az utcánkban, amit eleinte nem értettünk, hogy miért, de tegnap este útépítő munkások érkeztek. Azt tudni kell, hogy minden harmadik napon történik a kereszteződésünkben egy jobbkéz-meg-nem-adásos karambol. Most végre felfestettek egy zebrát, és végre sikerült közlekedési lámpát is sikeríteni a kereszteződésbe. Olyan boldogan aludtam el.

Reggel arra ébredtem, hogy bár van közlekedési lámpa, a fordalom az Aradi és a Vörösmarty utcában megfordult. Kisvártatva észrevettem, hogy csak külföldi rendszámú autók vannak, sokan, dudálva. Kiderült, hogy ez az egész egy forgatás. Aztán amikor elindultam melóba, közölték velem a biztonsági őrök, hogy nem mehetek az Aradi felé az Oktogonra, "Mert le van zárva". El kellett kerülnöm a Szondi utca felé, ami durván 1 kilométer séta, és negyed óra garantált szórakozás. Faszom kivan.

Hazafelé nem fog érdekelni a dolog, megvárom, amíg nincs "action", aztán átmegyek a gecibe. Nem fogok miattuk túrázgatni.

Isten bassza meg! 

El is felejtettem mondani, hogy voltam Kosheen koncerten, az ELTE gólyabálján. Szerintem nagyon jó volt. A vicces rész az volt, amikor bekapcsolta az egy szál technikus a cuccokat, többek közt egy laptopot, amin elindított egy Reason 3.0-t.

Lám, a profik is ezt használják :)