Uglee archív

Alkoholizmus.

Pár napja whiskyzgettem itthon, mert jól passzolt a teához, mivel meg voltam betegedve, jól. Nem segített lófaszt se, de legalább könnyebb volt elaludni. Aztán mivel kint volt az üveg, és volt egy sör a hűtőben, tegnapelőtt is ittam egy keveset.  Hát mert ugyebár számítógépeket szereltem, és az nem megy olyan zökkenőmentesen. Már akkor aggódtam, hogy mi a fasz, sosem szoktam egyedül inni (a "gyógyteákat" kivéve), csak úgy évente egyszer vagy kétszer. Most meg hirtelen mivan. Az előbb azt vettem észre, hogy nagyon meg akarom inni azt a fél ujjnyi whiskyt, amit tegnap töltöttem ki magamnak, csak aztán nem ittam meg. Jó, tudom, hogy egy igazi alkesz nem hagy ott semmit, de hirtelen tényleg azt éreztem, hogy meg kell innom. Aztán rájöttem, hogy faszság, mert hiszen ott áll már vagy 48 órája, elment az összes esze, ígyhát újat kell öntenem. Aztán rájöttem, hogy jézusbazmeg. Mi ez már?  Tényleg nem bírom ki, hogy ne töltsek magamnak egy pohárral?

Kibírom persze, de motoszkál az agyamban a gondolat. Eddig viszont azt hittem, hogy az alkoholizmusba az embernek bele kell küzdenie magát. És persze tudom, hogy ebben még semmi komoly nincs, de nagyon durva a kísértés, és nem hinném, hogy én vagyok a leggyengébb jellem a világon. 

Vigyázni kell, bazmeg, mert ezek a dolgok nagyon gyorsan  és hatékonyan történnek.

Most konkrétan nem értem, hogy mi a faszért dohányzom...

Annak dacára, hogy egy állta vagyok, közben ember is vagyok, kidomborítom hát az érzelmeimet. Természetesen nem a nyáladzós részek következnek, hanem a sima emberi érzések.

Ez az első eset az életemben, hogy felmondási időmet töltöm. Különösképpen furcsa az, hogy a főnökeimet már hazaküldték a tulajdonosok, és gazdátlan marhákként kóborolunk bent az irodában. Csak egy maroknyi kompozitor-csapat van bent már, ők viszont teljesen szét vannak esve. Van közülük olyan, aki estére pont egy héttel lesz megcsúszva. Az én feladatom pedig az, hogy basztassam a leadjüket azzal, hogy basztassa őket. Elég hálátlan feladat, nem beszélve arról, hogy mélységesen megértem őket, én is állást keresek, meg ilyenek, de nekem eleve szakaszos a melóm, nekik viszont folyamatosan melózniuk kéne, hogy kész legyenek. nem lesznek. És emiatt valószínűleg nem lesznek kifizetve, csak ezt nem fogják fel. Nagyobb szopás az, ha emiatt engem sem fizetnek ki, mondván hogy lám rosszul koordináltam. Ugyanakkor én is érzem ezt a borzalmas nyűgöt, fáradtságot, hogy itt ülök, egy olyan helyen, ami már nincsen is, kicsit olyan, mintha a nőnek azt mondanák, hogy "Nem akarok tovább járni veled, mert kövér vagy. De azért ugye leszopsz még így utoljára?"

Szóval szopjuk az angol faszt, a beígért nercbunda reményében, még így búcsúzóul, és néha a faszom van ki azzal, hogy itt vagyok, de a pénz az pénz, nem lófasz, és kell, főleg most, nagyon, bár most láthatólag nem sok dolgom van, csak reggel meg este, nap közben akár aludhatnék is, de nem teszem, mert azzal még jobban kiakasztanám a népet, akik egyébként is zombiként ténferegnek.

 Ja, amúgy a borzalmas skótkodásban ma jutottam el odáig, hogy kb 100 forint KP-m van, és így végre elérkeztünk a blogom címadó dalához.

Hát így.

Nos, akárhogyan is, itt egy szép, hosszú okfejtés helye található arról, hogy kinek milyen szar az élete, és mennyire kilátástalannak tűnik, és hű, és akkor itt jönne az, hogy minden viszonylagos.

Ugyanakkor függetlenül attól, hogy mennyire voltam vele jóban, vagy mennyire nem, nem tehetem meg, hogy önös önkifejezésemre használjam fel ezt a tragédiát.

Nyugodj békében, Barnus!

Nos,

Mint azt néhányan már tudják, az a szomorúság történt, hogy az angolok azon igyekezete, hogy tönkretegyék a magyar filmipart, sikerességében odáig fejlődött, hogy a mi cégünket sikeresen felbomlasztották, méghozzá belülről, ahogy a maffiában szokás.

Ilyesformán azt tudom csak mondani, hogy részint munkanélküli vagyok, részint pedig Howard Ellist bassza meg egy taliga aprómajom!

Most olvasom, hogy akinek nem tetszik az év végi jegye, vizsgázhat, független vizsgabizottság előtt.

Ha én ezt és a többit fiatalabb koromban tudom, akkor az a gyalázatos szarfaszú, büdösszájú, ótvaros fejű, dürhő, fasztarisznya, tetves, csellóhúrra rejszoló, koszos, náci, zsidó, cigány, nigger, kékgleccserjégbaszó, köcsög, paraszt Mozsó elmehetett volna annak a tág picsájú, szőrös talpú büdös román kurva anyjába az egy feleletre 2 egyesével együtt, meg a "nem rtad oda, hogy a gleccserjég kék, ezért nem 5-ös, hanem 3-as" dolgaival is egyúttal.

Szívből remélem, hogy azóta valahol fájdalmasan haldoklik.

És most nem poénkodok, és nem rosszindulat ez, nem. Egyszerűen csak pokollá tette az életemet, és nem csak az enyémet, tehát pontosan ezt érdemli.

Dobosok figyelmébe, jól.

Én a magam részéről 42/14-es Csibit használok, mert az a legkényelmesebb, és az nem tör az életemre, amikor törik. Az egy másik kérdés, hogy mostanság átalakulóban van a technikám, és pillanatnyilag fingom sincs, hol fogjam a verőt (bár most hogy belegondolok, lehet, hogy csak a feliratot nyomtatják máshova), nade nem is ez a lényeg.

A lényeg az, hogy játszogattam egy gramm pontosságú mérleggel. Poénból rá is raktam a dobverőmet. 42 gramm volt. Aztán jól ráraktam a másikat is. Az pedig 52 gramm volt. Végül lemértem az összeset, és 40-től egészen 54 grammig mindenfélét találtam, de hálistennek többé-kevésbé össze lehetett párosítani őket.

Jó, értem én, hogy a fa az néhol sűrűbb, néhol ritkább, de könyörgöm, szerencsétlen paraszt hogy doboljon egyenesen, ha nincsenek legalább párba válogatva?

Gondolom, a Big Sticknél és az Artbeatnél is pontosan így van ez, de kíváncsi lennék, hogy mondjuk egy Vic Firth vagy egy Zildjian dobverőpárral is így járnék-e. De persze nem fogom kipróbálni, mert drága, és ha nem eltörik, akkor elhagyom.

Így.

Visszataszító kinézetű ám finom ízű kísérleti ételeink rovatunkban ma:

sajtkrémes kenyér

Ez itt nem az a pórias szar sajtkrém, ami gyárilag kenhető. Áááá... Ez kb 10 deka sajt mikróban megolvasztva, és a kenyérre feszegetve.

Ízletes csemege az egész család számára.

Hófödte erdős mezőségre gondolok.

Kapucniban,  párában, esetleg hóesésben.
Szeretném látni a napot, ahogy megpróbál a vékony felhőtakarón átsütni, de csak fényt ad, meleget nem, nem olvasztja-pusztítja hát a látványt. Látni a messze távolban a semmit, melynek csak a felső élén halovány fenyőfa-csúcsok sejlenek át. Odamenni egy fához, melynek vékony ágain finom, puha hó áll, vékony-vastag falként emelkedve az alapként szolgáló ágakon, gallyakon. Gyönyörködni benne, amíg a szemem meg nem telik az érzéssel, majd játszani, leharapni a havat az ágról, megrázni a fát, és a művi hóesésben tárt karokkal pörögni. Szeretnék hanyatt feküdni a hóban, csukott szemmel, érezni, ahogy az arcom megolvadt hópelyhek borítják, hallgatni ahogy mellettem a néma csendben hallhatóan zuhannak le a pelyhek.

És ott maradni sötétedésig.

Hát ismét rá vagyok baszva.

Felraktam a Windows 7-et, minden ment is flottul, aztán amikor oda jutottam, hogy én importálnám ám befelé a leveleimet az Outlook Expressbe, szomorúan kellett tapasztalnom, hogy nincs.

Az még hagyján, de nem is lehet.

Semmiképp.

Van helyette Windows Live Mail, ami nagyon hasonlít, de pont egy kalap szar, direkte külön faszom folderekbe tölti le az összes accountomnak a leveleit. Ki kérte? Nem kell. Egy folderbe kérem, válogatnék magamnak, köszönöm.

Hogy ott pusztuljon el, rohadjon meg...

Na, beindult a mandula.

Jött hozzánk egy csaj angliából, hogy felügyeljen, irányítgasson, átrendezgessen minket. Természetesen a munkahelyemről van szó, mondjuk mi másról. Azt hittem, para lesz, és itt kell lenni majd mindennap este 9-10-ig, amely esetben nem lett volna őszinte a mosolyom, de most úgy néz ki, hogy mégiscsak a reggeli pontos megjelenést erőltetik, amivel nem is lenne gond, ha az utóbbi 2-3 munkahelyemen nem pofátlanodtam volna el annyira, hogy fél órányi esetleges késést természetesnek ne vegyek. Na, most fél 10-kor már általános míting van, szóval semmiféle késés, meg kell acéloznom a lelkemet és bejönni, különben vége lesz mindennek, összedől a világ, és sajnos rá kell döbbennem, hogy nem tudom többé titkolni, milyen fontos fogaskereke vagyok a cég  óraművének.

Amúgy meg tegnap megettük a húst, ami a vasárnapi kerti partyról maradt, de persze nem volt elég, szóval kellett még venni, aztán 2 ember mégsem jött, ígyhát jól mégiscsak sok lett, de aztán megsütöttük mindet, hogy ne gyűrűzzön tovább ez a végtelen ciklus.

Az idő szar, az anyagi helyzetem saját szemmel nézve elkeserítő, és vissza kell kérnem mindenkitől a kölcsönöket, ha tényleg lakást kell vennem.

Úgyhogy telefonra fel.