Uglee archív

Nos, a dögrovásról mesélnék ma egy picit.

Állapotom valamelyest romlott, már a tüdővész is elér, elkezdtem köhécselni.
Iszom teát, rengeteget, nagyon sokat, de olyan sokat, hogy az éjsza ka felét hugyozással töltöm, de konkrétan. A másik felében meg faszságokat álmodok egyfolytában.
Fogyazstottam népi gyógymódokat, miszerint Neocitran (abból csak 1 volt sajnos), meg ACC 200-at, egyik sem ért lófaszt se, de fene tudja, lehet, hogy ha nem tettem volna, már rég halott lennék.
Fogyasztottam fokhagymát, ami arra volt jó, hogy most büdös is vagyok.
Fogyasztottam mézet is, attól nem tudom, mi van, de az biztos, sőt.
Ezen kívül áthívtam Gyoköt, akivel kínai gyógymódot folytattunk, savanyú-csípős leves formájában, majd török módszerrel, egy csípős gyrossal próbálkoztam, de az egésznek olyan íze volt, mint bármi másnak. Meg is sóztam jól, hogylegalább valamt érezzek.
Az egész csípős balhé arra volt csak jó, hogy végül elduguljon az összes orrom.

Nade, még hátra van a kalap-kúra és az eutanázia.

A következő sorok pedig GUSZTUSTALANOK!!!! Aki nem bírja, ne olvassa! 

Egy beteg reggelem úgy néz ki, hogy felébredek, hanyatt (sosem alszom hanyatt) arra, hogy a torkom tele van. Azonnali jelleggel kibotorkálok a vécéhez, feöléhajolok, és a torkomból a nyelvemen át lecsurgatom a slájmot, az átbucskázik a fogaim között, és a vécében toccsan. Ettől engem is a hányinger kerülget, de attól meg aztán végképp semmi sem lenne jobb. A következő az, hogy a maradék fél liter kapaszkodó slájmot kiürítsem, ezért hát elkezdem szívni a torkomat, ami elég gyötrelmes, tekintve, hogy a torkom be van gyulladva, mint az állat, és fáj picsamód. Olyan kicsit, mint amikor az ember meztelen seggel leugrik a csúszdába, melyről később kiderül, hogy betonkeverő, melyben üveget őrölnek épp.
Ilyenkor elkezd bootolni az agyam, és kezdi a POST-ot (Power-On Self Test, Bekapcsoláskori Öntesztelés gy. k.), közli velem, hogy nincsenek légutaim.
Ilyenkor kezdődik az orrszívás, mert fújni csak egyfelé lehet a taknyot reggel, az arcüregbe bele. Nos, először óvatos vákuumos szívogatás-köpködés, aztán amikor már egy orrlyuk felszabadult, jöhet a brutális szipákolás. Akkor értünk célt, ha egy nagy huppanással valami gumiszerű dolgot sikerül az agyunkon keresztül átszívnunk a torkunkba. Ilyenkor már csak fuldokolni kell egy sort, hogy kiköphessük. Ha vérhálós, akkor azért pluszpont jár.
Nos, légutak vannak már. Ekkor sürgősen visszavonulok a szobámba, vissza a takaró alá, megmelegedni, aztán tizenhuszasra csavarom a fűtőtest, elvonulok zuhanyozni, aztán a főtűtest előtt megszáradok, szellőztetek, majd visszadöglök az ágyba, majdan pedig felöltözök.
Mindenféle hasznos dolgot csinálok, óránkjénti teafőzéssel súlyosbítva, mindenféle olyat, amit már rég meg kellett volna tennem, csak dolgoztam :D
Este pedig, ami éjjel van, mint azt a jelek is mutatják, konstatálom, hogy megint nagyon fáj a torkom, el van dugulva minden nyílásom, halálomon vagyok, és semmi kedvem lefeküdni, mert ha lefekszem, akkor még nagyobb vérnyomás tolul a torkomba, hogy még feszüljön is, meg hogy percenként arra ébredjek, hogy nyelek és fáj. 

Na tessék, nem megmondtam, hogy ne olvassa el az, aki nem bírja? 

- Édesapám! Roppantul sajog a fogam.
- Nekem is, édes fiam, de kérlek, édesanyádnak ne tegyél róla említést!

 Megjött a nővérem, és azonnal sikerült tönkretennie az életemet, miszerint hűhullámai következtében 0-ra (jabazmeg, ejtsd: NULLÁRA) levette a fűtést, mert neki melege volt. Az őt közben kurvára nem érdekelte, hogy reggelre nekem az ágy mellett basztak a zergék. Úgyhogy jól be is durrant a torkom, az orromról nem is beszélve.

Reggeleimet azzal töltöm, hogy szemeimet lehúnyva, különféle módszerekkel légutakat próbálok gyártani magamnak. Erre fel, másnap ünnepi ebéd van, és persze nem tudok enni (mármint nem annyit, hogy megérje), mert szédülök és hányingerrel küszködök, aztán persze iskola van, ahová be kell menni, mert sokba került, meg egész érdekes volt ma konkrétan, de erről kicsit később. De hogy én holnap elmenjek próbálni a borzalmas metálzenekarommal, az teljesen kizárt. Már csak azért is, mert mindig leizzadok, még abban a 3 fokban is, ami van, és közben instant módon rám hűl a bőr, ami nem tenne jót az egyébként is ingoványos egészségi állapotomnak.

Szóval reggel egész kipihenten ébredtem, annak dacára, hogy az éjszaka 26-szor mentem ki pisilni, és hogy a maradék időben pedig lázálmaim voltak.

Rozsé most hívott, épp most hagyta el Zombát :D

Nade, a rádió. Tanultunk sok-sok okosságot, meg mindenféle kevésbé okosságot, aztán hálistennek elkezdtük látogatni az épp éles stúdiókat, ahonnan ment ki az adás, a tanár nem győzött üvöltözni, hogy "Ne nyúljanak semmihez!!!" , aztán elkezdett bakikról sztorizni, aztán mi is meséltük, hogy kikapcsoltnak vélt mikrofonokba miket mondtunk, erre elmesélte, hogy az egyik kolléga (a nevét nem volt hajlandó elárulni) borzalmas pénzösszegekben fogadott egyszer egypár kollégával, hogy élő egyenesben, a hírek felolvasása közben azt mondja, hogy "bazmeg". Aztán felolvasta a híreket, és ugyamnazzal a hangsúllyal belemondta, hogy "bazmeg", és semmi következménye nem volt, mert a hallgatók nem hitték el, hogy tényleg azt hallották, hogy "bazmeg", így senki sem panaszkodott.

Így megy ez :D

Nem is tudom, hová lett ez a 4 nap, esküszöm. Kezdem azt hinni, hogyelúszó idővel van dolgom. És ebben a pillanatban rá is jöttem, hogy hova lett. A henyélő embereknek nagyon gyorsan telik az idő.
Ugyebár?
Nade, kérdezzek csak meg egy dolgozó embert, neki 8 óra egyenesen 11-nek tűnik.  Tehát, az eltűnő időm egy dolgozó ember életében jelenik meg, ami azért szomorú, mert ő azt munkával tölti, ahelyett, hogy szórakozna, vagy valami.
Ebből arra következtetek, hogy a világ vagy úgy lenne jó, ha mindenki dolgozik, vagy úgy, hogy senki sem. Akkor aztán mindenkinek úgy telne az idő, mint a valóságban.

Meggyőződésem.

Amúgy pedig voltam otthon, ágyat cipelni, és bár nem vagyok kultúrsznob, meg kell mondanom, a CIF-féle ablakmosó az egy nagy kalap szar, ráadásul még büdös is, mint a lepra, valszeg ammónia van benne, de hogy minek, azt nem tudom, mert semmire sem jó, csak arra, hogy büdös legyen. Ja, és ráadásul tisztára való mosás helyett csak szivárványos csíkokat húz, semmi több, dörgölhettem napestig. Az ablakon bukott persze  a függöny is, meg a szőnyeg is, és ráadásul az összes hangszer-maradvány is ott maradt a konyhaasztalon, ami azért jó, mert az meg ráadásul nincs is a helyén, de legalább tele van.

Én közben az albérletben reklámzenéket tervezgetek (ami azt jelenti, hogy egy hangot sem jegyzek fel, csak agyalok, meg zenét hallgatok), mindeközben anyám mindenáron Biatorbágyra akar küldeni sertésmérnöknek, legalábbis ilyen és ehhez hasonló állásajánlatokat küldözget. Ráadásul a fizetési részlegben csak egy "versenyképes fizetés" található. Nem tudom, miért gondolják a munkáltatók, hogy ez egy verseny, hogy ki mennyit keres, de végülis ha így gondolják, akkor a 30 000 ft is versenyképes, csak nem nyerés-esélyes. De még nem is dobogós. Óvatosan a megfogalmazással!

Ja, és kialakult egy furcsa dolog az életemben, nagyon sok, nagyon vicces dolog történik velem, de ezek egytől egyik olyanok elmesélve, hogy egyáltalán nem viccesek, sőt.

Így hát azt kell mondanom, hiábavalóság az egész, én mondom, túl kevés a jó vicc az életben. 

És ismét eljött az ideje annak, hogy kénytelen voltam behódolni a nagyobb erőnek (Vis Major gy. k.), és feltelepítettem a használatos számítógépemre a csodálatos Windows XP operációs rendszert.
Azért ekkora fájdalom ez nekem, mert én lelkes rajongója vagyok a Windows 98 SE-nek, ami azért jó, mert jó, és nem azért, mert szép, ellenben egyre inkább kijönnek a hátrányai, például az, hogy már nem találtam olyan felhasználói programot, melynek legújabb verziója futott volna rajta. És persze nem azért nem futnak, mert valami istencsodája függvényt használnak, ami a 98-ban nincs (vagy ha igen, az is a lekerekített ablak), hanem inkább hogy tegyem fel az XP-t, vagy legalábbis csak leszarják, hogy valaha volt '98, és XP és afölé korlátozzák a programot.

Mentségére legyen mondva az XP-nek, hogy installálás után eddig csak kétszer fagyott le, ebből az egyik egy azonnali spontánreszetes szarráfagyás volt, a másik csak egy sima egérnemmozgós megdermedés, de én már csak ezt váltom ki az emberekből.

Nade, a lényeg: voltam ma iskolában. Bizony. Annak dacára, hogy nem sokkal múlt szilveszter, beballagtam negyed 9-re, vártam a fél 9-es kezdést, és ott ültünk sokan, majdnem mindannyian, és sejthető volt, hogy akik nincsenek ott, azok is az épületben bolyonganak, mert ez az az óra, melyről hiányozni nem lehet: a tűzvédelem. Aki hiányzik, annak borzalmas összegű térítés mellett újra be kell jönnie rá.

És ott várunk, már kitaláltunk olyanokat, hogy Csé biztos elfelejtett szólni a tanároknak, hogy jöjjenek be, mire bejött Csé, megkérdezte, hogy mi van. Poénból megkérdezte valaki, hogy szólt-e a tanárnak, mire egy rövid ám tömör "Húbazmeg" volt a válasz. A tanároknak senki sem szólt. A büfében vártuk, hogy lesz-e tanárunk legalább a délutáni órákra, de nem, ígyhát aláírtuk a jelenléti íveket és hazaballagtunk.

Sok hűhó semmiért :D 

Nos, kicsit féltve érzem magam Gyok blogja miatt, részint mert ő gyakrabban ír, mint én, de főleg azért, mert ő nagyobb jelzőket használ.

Ebből kifolyólag ezúton helybesítem, szilveszterkor annyi robbanóanyag volt, hogy amikor a felét a Kölök délután véletlenül felrobbantotta, az egész városbanm szerteszét mindenki földrengést érzett, valamint Egyenesen dél-mexikói tequilát ittunk, és egyenesen szovjet vodkát :D
Az éjféli petárdázás eredményeképpen pedig egyenesen egy merő kénkő, sőt, mi több: kénmacskakő volt a levegő :D

Amúgy meg az elmúlt 4 nap azzal telt, amivel telnie kellett, vagyis lábadozással, álomkórral, imét rájöttem, hogy megintcsak újrainstallálom a gépemet, meg persze emésztőszervi zavarokkal, de a mai nap az más.

Más, mert ma akkor keltem, amikor a normális emberek már rég dolgoznak, és nem akkor, amikor hazaindulnak: 9:30-kor. Haza kellett mennem, hogy végső nyughelyére helyezzük a Trabant. Persze anyám baszott megkérdezni a bontót, hogy betolhatjuk-e a hulláját hozzájuk, és persze nem, mert bontási igazolást nem tudnak még egy hétig adni, szóval ez már csak így van, beszoptam a faszt. De legalább Fater szétkapta egy kisit, és átültetett dolgokat a saját Trabantjába.

Most meg fél 4 van, és még mindig nem ettem semmit, mert bár rendeltem pizzát egy órája, de sajnos Bruce címére, ő meg dolgozik a Zaj3-ban, szóval a Don Pepe titkosszolgálati módszerekkel kinyomozta a mostani számát, amit alig 10-en tudunk összesen, ő meg felhívott engem szentségelve.

Nade, má meg is érkezett a másik, mármint pizza, úgyhogy jó étvágyat mindenkinek!

Nos, akkor azzal kezdeném, hogy száradjon le a faszom, ha még egyszer bulit szervezek kis falumba, mert senki sem akar eljönni, mert nem ér rá. Aztán amikor ugyanazzal a pá emberrel, aki eleve jött volna, a városban kezdek el bulizni, egyből kiderül, hogy nem elfoglaltak, csak mocsok hazug gecik, és lusták voltak eljönni 30 kilométert.

Amúgy a buli szerintem elég jól sikerült, szép, családias volt, rengeteg piával és robbanóanyaggal.
Kölök, aki Nyomorúságos Barom unokaöccse, és igazi növendék aberrált, beszerzett valahonnan a rakéták és petárdák mellé még két Katyusa nevű robbanószert, ami sűrű egymásutánban 100 kis visító rakétát lőtt az égbe.

Rövidre fogva, éjfélkor koccintottam Kölyök pezsgővel, mert nagyon uálom az igazit, és az este hátralévő részében kizárólag sört, Tequila Sunrise-t és vodkát fogyasztottam, így aztán sikerült úgy berúgnom, hogy pont jól.

Dél körül ébredtem Gyoknél, aztán megpróbáltam visszaaludni, mert nagyon szédelegtem, még fekve is, hát úgy 4 körül sikerült még egy fél órát aludnom, aztán felkeltünk, zavartan néztünk, ettünk, aztáén elindultunk haza, mármint először vissza a cuccokért (tálak, egyebek) Nyomorúságoshoz, aztán Gyok volt olyan rendes, hogy hazahozott, ami azért jó, mert nem kellett egy szatyor edénnyel, egy hátizsákkal, valamint egy kényszeresen megvásárolt PS2-es billentyűzettel keresztülszelnem a várost.

Rozsé annyira szétcsapta magát, hogy nem is tűnt fel neki, csak az, hogy ma olyan másnapos, hogy nagyon.

Én sem vagyok ma túl kreatív, de hát én is nagyon másnapos vagyok, de én már tegnap ilyenkor sejtettem, hogy ez lesz a vége :D

Óvatosan vezessetek, mocsokszar idő van.

Meg hogy földrengés? Az is érdekes. Majd úgyis kiderül.

Na.

Nos, megvolt a nagy koncert a GYÁR területén.
FÉG.

Meg kell hogy mondjam, az egész úgy kezdődött, hogy bementünk, egy fehér Amati dobszerkó fogadott minket, azán előlépett egy zenekar, aki a mi erősítőnket használta, igazi "zóóóóóó" metált játszottak, geci unalmas volt, de hihetetlenül ám. Azt hittem, belehalok. Utánuk valami érdekes jazz-szerű rockzenekar lépett fel, ami azért volt jó, mert megjött Menyus, és átruccantunk a kis terembe.

Itt kell hozzátennem, hogy már rég elhatároztuk, hogy a GYÁRban soha sem lépünk fel, mert egy szar, de Konstantin leszögezte, hogy a nagyszínpadon lépünk fel, ami tetszetősnek tűnt. Amikor megérkeztünk, kideült, hogy a nagyszínpad pontosan az, amin előtte is felléptünk, de azért az a nagyszínpad, mert van valahol elásva egy kisebb. Ez picit olyan, mintha egy 10 centis pöcsű csávó azt mondaná egy csajnak, hogy nagy a fasza, és amikor az (mármint a nő, nem a fasz) az ágyban rákérdez, hogy mégis hogy is van ez a nagy pöcs dolog, akkor a csávó azt mondja ugyebár, hogy azért van nagy fasza neki, mert a tesója osztálytársának az ismerőse, nos ő 8 centis fasszal rendelkezik...

Ebben a szellemben folytatódott a bulizás a kis színpadon, ahol a Babylon lépett fel, remek bulit csináltak kis létszámmal, és mondták, hogy éjfélkor fellépnek a nagyszínpadon is, ami amúgy elképzelhetetlennek tűnt, mert akkor volt 10 óra, és mi még akkor készülődtünk felfelé, mindegy, mondom.

A koncertre vitünk füstgépet, ami remek, mert remek, azonban a füst mit sem ér más fényeffektek nélkül, ezért találtam a vasszekrényben stroboszkópot, amit villamosmérnök és hangtechnikus mivoltomban jól rákötöttem egy kapcsolgatható hosszabbítóra, és meghagytam az énekesnek, hogy mikor kapcsolja ki meg be. Lement az intró (mert nekünk az is van), én a bal lábammal nyomtam a füstöt irdatlanul, aztán elkezdődött maga a szám, beindult a duplázós rész, az énekes beindította a strobót, hatalmas volt minden, időben leállította, remek, ment is a koncert faszán.
Azonban a harmadik szám környékén kezdődtek a gondok. Nem mondta senki, hogy vigyünk cinállványokat, de azért vittünk kettőt, nevezetesen egy ride állványt, meg a másikra a splash-t raktam, mert jó hosszú gémes állvány az. Ez most nem sok mindenkinek mond valamit, de ezt dobta a gép. Na, a lényeg az, hogy a kapott állványok közül a harmadik felmodta a szolgálatot, és a cinem vertikális pozíciót vett fel. Ezt minden kiállásnál és számvégnél megpróbáltam korrigálni, egyre kevesebb sikerrel, mígnem aztán a hatodik szám környékén a legfaszább számunk előtt a bal oldali, szintén kapott állványom azt mondta, hogy "styakunk", és besutygyadt, mármint hogy lesüllyedt a cinem úgy 1 méter magasra. Itt a helyzetet úgy kell elképzelni, hogy van egy cinem a bal ldalon, picsa alacsonyan, valamin középen egy remek splash cinányérom, ami kimondott dísz a maga 10 centi átmérőjével, és a jobb oldalon egy függőlegesen nyakló cintányér. Az ideg szétbaszott. Lenyomtuk a legjobb számunkat, utána jött a Slayer Raining Blood-ja. Itt megpróbáltam felemelni a cint, de a kezemben maradt az állvány teteje, így olyan ideges lettem, hogy az állvány alját a közönség közé basztam (olyan helyre, ahol nem állt senki), és a koncertet 1 darab frissen átszerelt crash cintányérral folytattam (plusz lábcin+ride). Egyszer csak hirtelen az utolsó szám jött, amit nem értettem, mert elég hamar történt, az énekes kifelejtett egy-két számot, de a közönség a sok tombolás után elfelejtette mondani, hogy "vissza", így idegbajomban ráléptem a füstgép gombjára, és elárasztottam a színpadot fehér füsttel. Eltűntünk, szóval még stílusos is volt. Hozzáteszem, az állvány-bebaszáson kívül úgy csináltam mindent, hogy a közönség mit se vegyen észre a nyomoromból, legfeljebb azt, hogy az elbaszások nem az én hibámból történtek, így aztán mindenki odajött gratulálni ismét, hogy milyen fasza volt, de szerencsére nem hozzám, mert én a dob összepakolása közben a következő mondatokat ismételgettem:
"Azistenbasszamegmárapicsába, ezta szartbazmeg, afaszomkivanezzelmárbazme"
"Ittrohadjonleakezem, hamégegyszer idejövökbazmeg"
"Akonstantin is elmehet a gecibe a faszságávalbazme"
"A kurva faszomnak a faszának a faszának a faszát (Eltanultam Reagens haverjától)"
"Hogy a halál húzza a faszára a faszomnak ezt a szarját, hogy ekkora szart már faszom"

Ilyen és ehhez hasonló szavak hagyták el félhangosan a számat, miközben csapkodva pakoltam össze a cuccaimat, de hiába, az érzés csak nem tágított.

Közben mindenféle vak-süket emberek jöttek oda, és ilyeneket mondtak, hogy "Geci jó volt" "Ez fasza volt" "Hátbazmeg!", meg ilyenek, de én hajthatatlan voltam.

Végül csak maradtam, Menyus hatására, és megérte: A koncertünk után sokkal, a kis teremben jammelésbe futottunk bele (zenei analfabétáknak: örömzene), el is töltöttünk vele egy órát, isteni volt. Ugyanannak a zenekarnak a dobosa, akikre remekül buliztunk előtte, illetve később annak gitárosa és basszusgitárosa, jó volt, tényleg. Aztán befejezte a szart az a zenekar, akik egy Pearl dobfelszerelést és mindenféle drága cuccot pakoltak fel a színpadra teljesen feleslegesen, mert nem voltak zenészek, jöttek ők újra.

Nem tudom elolvasni az előző mondatot, de a lényeg az, hogy újra az a zenekar jött, csak most a nagyszínpadon, mint azt a bejegyzésem elején hitetlenkedve írtam volt, de most tényleg.

Elkezdték, erőteljesen, aztán a harmadik szám közepén a dobos nagy bazmegolás közepedte leszedte a cinjeit és eltűnt a mélységes picsába. Unszolásomra még egy unplugged búcsúszámot elnyomtak, aztán vége lett mindennek.

Valószínűsíthető, hogy a dobos a leendő (!) nőjét látta smárolni valakivel, és azért adta fel, de ezt már soha de soha nem tudjuk meg :D

Most pedig itt ülök az albérletben, reggel kibaszott fél 9 van, pedig 8-kor kezdtem el fogalmazni, csak minden harmadik betűt félregépelek, teháthogy: az előbb kimentem cigizni az erkélyre a sörömmel, mert itt van Menyus is meg Rozsé is, mindenki együtt, és Sziget-feelingem támadt.
És itt kellett rádöbbennem, hogy a Sziget-feeling legjobb előidézője: Reggel 7-kor világosban sörözni lefekvés előtt.

Aha, mi?

Nos, először a halról akartam mesélni, de rájöttem, hogy gusztustalan dolog lenne, ráadásul nem lenne túl etikus sem :D

Úgyhogy inkább a mai stúdiózásról regélek.

Átjött a szólógitárosom feljátszani a számokat. Bedugtuk a gitárt. Alig szólt. Felhangosítottuk. Fos torz volt az egész. Aztán észrevettük, hogy a csatlakozó-aljzat kiköpdösi a jackdugót. Szétszedtük. Hát, komoly bajok voltak vele, hát nekiálltam berhelni. Gondoltam, villamosmérnökként csak megküzdök a feladattal. Hát, csak nem akart szólni, sőt, minél többet bántottam, annál kevésbé. Amikor már egyáltalán nem szólt, megnéztem a pickup gyártójának az oldalán a beforrasztási útmutatót. Hát, addig szidtam volt basszgitárosunkat, hogy hogy lehetett a potméter házára ráforrasztani minden szart, de rövid úton kiderült, hogy azt úgy is kell. Le voltam sújtva. Mondjuk nem olyan ocsmányul kellett volna, de mindegy. Végül másfél óra próbálkozás után elvittük az Eldorádóba a gitárt, ahol a csávó szintén másfél-két órát szórakozott vele, aztán közölte, hogy a jack-aljzatot kicserélte, a két poti úgy volt szar, ahogy volt, a hangszínszabályzót meg simán kikötötte, mert nem működött, de legalább megette a magasat, szóval végül kétségbeesetten vártuk a "mivel tartozunk" összegét, ami hosszas számolgatás után 750 forintra jött ki. Szerintem ha az Oroszlánbarlangba mentünk volna, azt mondták volna, egy hét múlva menjünk érte, aztán ugyanezt csinálták volna, 10 000 ft-ért.

Úgyhogy a stúdiózás kútba esett, de legalább van a holnapi (már ahogy nézem, mai) koncertre gitár, mert ugye ő is jókor veszi észre egy hét után, hogy teljesen fosul szól.

Amúgy meg semmi, utókarácsony, előszilveszter, és még dolgozom azon, hogy kik találták ki a szilvesztert, de azok is valami elég furcsa vallási felekezethez tartozhatnak, hogy elintézték, hogy mindenki, aki nem bulizik, biztosan nyomorultul érezze magát :)
Mert hát úgy volt, hogy Nyomorúságos Baromhoz megyünk, de végül ő nem csinál bulit mégsem, így van 3 napunk, hogy kiderüljön, mi lesz.

Kedves gyerekek!

Ma a számítógépes játétkokról mesélek nektek.

A szülők mr régóta próbálják bizonygatni, hogy a számítógépes játékok károsak a gyerek fejlődésére, agressziót vált ki, satöbbi, satöbbi.

Nem mondom, én már játszottam sok mindennel. Kedvenc játékom, a Monkey Island egy kattingatós "felveszem, használom, mászkálok, felveszem, beszélek vele" típusú játék volt, mely az első volt az életemben, ami iszonyatosan humoros volt, és ráadásul angol volt, tehát eleinte keményen kellett szótáraznom. Nemrég megpróbáltam újra játszani vele, de rá kellett döbbennem, ez a fajta érdeklődő türelem, mellyel anno bejártam az egész kalóz-szigetet hússzor, amikor elakadtam valahol, nos, az elmúlt. Vagy talán az a baj, hogy van internetem, és meg tudom nézni, hogy mit kell csinálni, ha elakadtam. Reményeim szerint az utóbbi, de félek, hogy mégiscsak a türelmem fogyott el. Öregszem :D

Nos, később jött az az időszak, amikor nagyon rákattantam a számítógépes zenére, és csak 2 játék volt a gépemen, a Terep2 (Nagymáthé Dénes világhírű alkotása), valamint a Worms első része. Gondolkodást nem igénylő játék mind a kettő, a Terep2 egy autóversenynek nem mondható autós játék, van ugyan egy pálya felrajzolva, és ketté lehet osztani a képernyőt, és úgy nyomni, de semmi sem számolt semmit, aki előbb körbeért, az körbeért, és mivel én mindig egyedül játszottam vele, sok tétje nem volt, inkább felfedezgettem, és örült a szívem, hogy milyen remek rugózása és valós úttartása van ezeknek a kis 3D-ben stilizált autóknak. A Worms meg egy olyan játék, ahol aranyos kis kukackák lövik szét egymást páncélököllel, gépágyúval, gránátvetővel, légitámadással illetve banánbombával. És persze hatalmasak a robbanások.

Játszottam persze lövölözősekkel is, kezdődött a Wolfeinstein 3D-vel, aztán a DOOM-mal, aztán Duke Nukem 3D-vel, végül kikötöttem a Counter-Strike 1.5-ös változatánál, melyben az volt a szép, hogy a fegyverek élethűen szórtak, illetve az, hogy az ellenfelek valós emberek voltak az internetről, vagyishogy egymás seggét lőttük szét.

Na, ezek azok a játékok, melyektől anyáink mindig féltettek minket. És nem mondom, voltam egy LAN partyn, ahol egérrel csapkodták a billentyűzetet néha, de csak elvétve fordult meg az emberek fejében, hogy most tényleg felállnak, és átvágják ellenfelük torkát.

HANEM!

Ma elkezdtem játszani egy játékkal, és annak 19-es pályáján, amikor már fél órája nem tudtam megcsinálni, feneketlen dühöt éreztem, valamint azt, hogy mindjárt felpattintom az ereimet, és szabályosan szétbaszhatnékom támadt. A játék pedig a következő volt:

http://onemorelevel.com/games.php?game=328

Tessék megnézni. Ugye? Ártatlan kis kockában kell színeket összekötni. Hát komolyan, azt hittem, szétbasz az ideg. És most, hogy megcsináltam, az utolsó előtti pályánál jöttem rá a logikára (ami egyébként a játékból munkát csinál), de pillanatok alatt megoldható vele mindegyik pálya. De most nem ez a lényeg, hanem hogy visszagondoltam, hogy mikor máskor váltott ki belőlem hasonlót játék, és milyen. Rá kellett döbbennem, hogy csak és kizárólag egyszerű, ám nagyon agyalós játékokon sikerült így kiborulnom.

Lehet, hogy nem lehet általánosítani, de szerintem az elvileg szép és békés játékok sokkal hatékonyabb agresszió-kiváltók, mint a lövöldözősek.

Nem?

Azért nem írtam, mert amikor írtam volna, akkor megfagyott, amikor meg nem írtam volna, akkor nem írtam.

Volt minden, karácsonyi pakolás, anyám többé-kevésbé megkímélt idén, csodák csodája, csak falat kellett fúrnom több ízben, a világ összes ablakát lemosnom (mínusz kettő), irdatlan mennyiségben porszívóznom, égetnem, cipelnem, ráadásul anyám, amikor éppen ágyat szereltem, fejbe lőtt egy kárpitozó kapocs-pisztollyal. Aztán amikor közöltem vele, hogy mit tett, röhögött, és azt mondta, hogy az olyat nem is tud, hogy lőni. Kivettem a kezéből és lelőttem vele a másik szobában lévő vázát. Erre még jobban elkezdett röhögni.

Érted :)

Amúgy meg mégiscsak 23-a volt a legviccesebb, Rozséval elmentünk bevásárolni, aztán miután megjártunk egy hangszerboltot, sikerült kifogynia a benzinnek a Lehel tér környékén, a Váci út kellődős közepén. Kitoltuk a fostalicskát az út szélére, jól beültünk kajálni, majd Rozsé tökön ragadta a kannát (mert persze mindig kifogy a benzinje, mert tankolni sosem akaródzik neki), és elindultunk a Lehel téri ESSO-kúthoz. Mivel metsző hideg szél volt, javasoltam, hogy a metró-aluljárón keresztül közelítsük meg a témát, amibe ő rövid szájhútás után bele is ment. Bandukolunk, egyszercsak a kínai áruháznak álcázott könyvesbolt kirakatán keresztül megláttam egy pont olyan előszoba-szekrényt, mint amelyet anyám meg akar javítani (nem fogja), és csak 10000 ft volt. Mutattam is Rozsénak, hogy ott a szekrény, mutogatok neki, ő meg: "Melyiket? Hol? Ja, aaaaaazt!", és ő is mutogat befelé a kirakaton keresztül. Akkor vettem észre, hogy ül bent egy csóka, tárogatja a kezeit, és az arca kérdőjelet formáz. Rozsé erre szóvá tette nekem, hogy talán nem kéne szegény Moldova Györgyöt ingerelni. Kiderült hát, hogy míg nekem elvonta a figyelmemet a fiókos előszoba-szekrény, Moldova György éppen a Kádár Jánosról szóló könyvét dedikálja a szekrény előtt. Be is mentünk, hogy megkérdezzük, hogy a szekrényt hogy lehet megvenni, de közben azért eszembe jutott, hogy végtére is nekem kell az a könyv, ajándékozási célzattal, így hát megvettem, és odamentem dedikáltatni. Kért egy nevet, amit én készséggel megadtam, majd Rozsé felé bökött a fejével, és megkérdezte: "Mit akarnak felrobbantani?".

Ebben a pillanatban játszódott le a fejemben az ő szemszögéből a történet, imígyen:

Gyanútlan György ül, és dedikál. Egyszerre csak a kirakatban megjelenik két hulla-arcú fiatal egy benzines kannával, megállnak, és elkezdenek rá mutogatni, mondván: "Aaazt. Aaaaaaazt!!!"

Minden tiszteletem Mondova Györgyé, én azért legalábbis összeszartam volna magam :D