Uglee archív

Nos.

Most harmadszor próbálok blogolni, és most sikerül is, vagy legalábbis úgy néz ki.

A téma, amiről elmélkedni akartam, az a táskarádió.
A 80-as években erős divat volt az utcán járkálni középhangosan bömbölő táskarádióval.  Továbbá álldogálni, beszélgetni, és  földre letámasztott magnót hallgatni. Ez a jelenség valahogy eltünedezett, amikor divatba jöttek a walkmanek, discmanek, fülhallagtók, később az mp3-lejátszók és egyéb finomságok. Azonban az utóbbi időben, a mobiltelefonok fejlődésével megjelent egy régi ismerős: a bunkó, aki az utcán döngeti a zenét. Hasonlóan, csak most nem táskarádióval, hanem kézben lóbált mobiltelefonnal teszik mindezt. Egészen elképesztő. Van olyan este, amikor hazafelé menet hárommal is találkoztam. Rozséval láttunk egyet, és már a következőn röhögtünk, de arról kiderült, hogy szerencsére nem mobiltelefonnal, hanem valami furulyával keltette a zajt.

Minden egyéb tekintetben hallgassátok az egyik animátorunk és informatikusunk közt ezeken a percekben lezajlott párbeszédet:

- Öööö, kéne nekem superuser bejelentkezés.
- Észnél vagy, bazmeg?

Komoly cég :D

A hétfő az egy mocskos, gusztustalan dolog, mármint a dolgozó/tanuló ember számára. Emlékszem, munkanélküliként teljesen összefolytak a napok, nem volt különbség. Most viszont van.
A hétvége elvileg arra van, hogy az ember lazítson és kipihenje magát, az emberek 99%-a mégis teljesen szétcsapva érkezik be hétfőn reggel, kávét borítanak a szájüregükbe, próbálják kinyitni a szemüket, nyelnek. Valami furcsa oknál fogva az emberek a hétvégét nem arra használják, hogy pihenjenek, hanem mivel akkor érnek rá, minden olyan dolgot, amit nem lehet hét közben megcsinálni, akkorra halasztanak. Kidolgozzák magukból a maradék csepp kis energiát is. Szombaton meg még elmennek bulizni is esetleg, hogy tényleg vége legyen mindennek. Meg isznak is a pizkok, hogy a vasárnapjuk is el legyen baszva. Aztán meg persze felkelnek délben, és rájönnek, hogy átaludtak 10 órát a legkedvesebb szabadidejükből,. úgyhogy gyorsan felkelnek, és tevékenyen nekilátnak mosakodni, majd a délutánt pusztulással töltik, de estére szerencsésen feltöltődnek, és akkor aztán még a végletekig kihasználják a hétvégét, majd ágyba rogynak.

Ez az egyik lehetőség. Mármint hogy ezért érzi magát pocsék szarul az ember hétfő reggel. A másik lehetőség viszont sokkal érdekesebb:
Lehet, hogy a hétfő, mint olyan, el van átkozva :D

Hogy komolyra fordítsam a szót, lehet, hogy a hétfőnek  valami mágikus hatása van az emberekre, és azért érzik magukat szarul, mert az már csak olyan. Vagy egyszerűen "csak".
Namármost: egy ilyen napot simán el lehetne viselni, ha az a munkanapok kellődős közepén lenne, nem tűnne ki annyira az éles kontraszt a jó és a rossz napok között. Na, ha ez így lenne, akkor meg kéne próbálni egy kicsit változtatni, és a munkát nem hétfőn kezdeni, hanem szombaton. Szombat, vasárnap, hétfő, kedd, szerda. Tökéletes. Igazi sima átmenetet biztosít a hétvégének, ami a csütörtök és a péntek. Most ez így persze hülyén hangzik, de ezek csak nevek. Az amcsiknál például (bár nem dolgoznak aznap) a vasárnappal kezdődik a hét, és a szombattal ér véget. És amúgy szerintem ez náluk eleve egy sikertelen próbálkozás a hétfő-szindróma elkerülésére, csak ők ott baszták el, hogy abból indultak ki, hogy a hét első napja van elátkozva, és nem a hétfő.

Tévedtek, és egyúttal javaslom a szombattal kezdődő munkahét bevezetését. 

 

Ajbazmeg!

Ma lesz a próba, és én ilyen korán fent vagyok, de nem azért, mert annyira készülni kéne a cuccra, hanem arra ébredtem, hogy nagyon-nagyon kell pisilnem. Neki is indultam azon meztelenül, hogy berohanjak a WC-be, ami azonnal, első próbálkozásra sikerült is (máskor általában háromszor megálmodom, hogy megtörténik, és mindháromszor arra ébredek, hogy már-már csurran a lepedőre), de amilyen nagy volt a szükség, akkora vehemenciával vetettem be magam, és amint átléptem a WC küszöbét, irdatlanbaszottmód belerúgtam a térdemmel a mosdó alatti szekrénykébe, és az úgy fájt, hogy majdnem beszartam.

Ígyhát most itt ülök a gép előtt, és átlag kétpercenként a térdemre nézek, ami egyre inkább úgy néz ki, mintha baltával rásuhintottam volna.

További szép napot kívánok magamnak.

Nostehát:

Ma voltam iskolában.
Pultot kellett állítgatni, hogy bent beszéltek az emberek, a pulét szét van tekerve, és nekem addig kell basztatnom, amíg meg nem halljuk a beszélgetést. Dumálnak, semmit sem hallok, pedig már minden úgy van, ahogy kell, már a tanár is odajött, hoyg mi van, ő is tekergeti, aztán kiderült, hogy csúnyán beszoptam a fókafaszt.
A poénos kölkei csak tátogtak.
Az anyjuk picsáját :) Ráadásul az egyik lány volt, nem gondoltam, hogy ennyire átok :D

Amúgy meg mindig az utcán jártamban jönnek rám a kósza gondolatok, hogy miről is akartam én igazából írni. Ma például a Kálvin tér felé hatoltam iskolába, amikor eszembe jutott. Tegnap pedig hazafelé. Biztos valami bunkóról szólt volna a fáma, mert olyanokkal találkozom folyton, de hogy mit meg hogyan, arra, mire hazaérek, sosem emlékszem.

Arra viszont emlékszem, hogy ma olyan meleg volt, hogy egy csajt a mentők vittek el a Nyugati aluljáróból, mert összeesett.
Hogy élt-e még, azt pedig sosem fogjuk megtudni.

A hétvégi postok tartalmából:

- A nagy Media Markt-összeesküvés
- Rozsé meglepetés-partyja
- A Gyok-féle spontán állatsütés
- Az iskola
- A munkahely
- A szomszédok és még több vér
- Miegymás

Holnap (ma) egész nap szombatot tartunk.
Jöjjön el ön is!

Na, most a másik zeneírós melóm vált érdekessé, amelyik nem az egyik, és nem a harmadik. Múlt héten láttam hozzá, és nem lett jó, persze, hogy nem, mert azonnal kellett, nem másnapra, nem harmadnapra, hanem azonnal. Aztán persze nem lett jó, kértek változtatást. Csináltam is, szerintem jó lett, sőt, mások szerint is jó lett. Aztán most hogy közeleg a leadás, hívott a közvetlen megrendelő, hogy a megrendelő-megrendelőnek nem fog tetszeni, ezért csináljam újra. Hát csináltam újra. De közben tudtam, hogy végül az lesz, hogy nem fogják tudni megkeverni, meg semmi, ennek ellenére a már egyszer leadott verzió tetszeni fog nekik. Hogy nekem legyen igazam, ez így is történt, de azért megcsináltam a harmadik verziót, ami ebben a műfajban amúgy nem sok. A gond mindig az idővel volt, és amikor már futárral küldözgetik nekem a képet, akkor tudom, hogy tényleg sürgős. Szóval tegnap este 10-kor befejeztem és feltöltöttem a cuccot, majd úgy éjfél körül nekiláttunk Rozséval a másik zenének. 4-kor már le is feküdtem, és frissen, üdén keltem 9-kor és mentem dolgozni. Most egy kicsit kómás vagyok, főleg, hogy az imént el kellett látogatnom a Szőlőhegy utcába, ahova a HÉV-től egy lakótelep labirintusán keresztül vezet az út. Én még uszodát is találtam közben. Visszafelé valahogy sokkal egyenesebb volt az út :)

Hanem. Amiről elfelejtettem írni, az pedig a Keleti Pályaudvar sínei mellett elhelyezkedő Novák Piac. Na, az egy nagyon tréfás hely. Már a kinti járdán is árultak, koszlott macit és használt cipőt, meg még más egyebeket is. Bent viszont olyat láttam, amihez a váci lengyel piachoz edződött szemem sem pillanthatott meg soha. Temérdek biszbasz. Telefonalkatrészek, minden van ott. De a legszebb, hogy árulnak, írd és mondd: mp3 CD-ket. írott CD, nyomtatott papírtokos borítóval, és 8-10 albumot tartalmaz. Eszem megállt :) Ugyanakkor ha valaki akar venni egy trombitát, egy pergődobot, egy szamovár és 4 téli gumit, az egy kis bódéban megteheti ezt. Borzalmasan szűk a hely, borzalmasan sok ember van, és egy külön kis igazi cigányország az egész. Tele lopott és kidobott holmikkal, 50 forintos írható CD-kkel (Verbatim, nem is valami akármilyen szar), ételekkel (nem mertem semmi ilyesmit venni), és végre vettünk nádat a klarinétunkhoz. A szomszédok nagy örömére.

Ez van hát. 

Jártamban-keltemben egyik éjszaka az utca végében egyszercsak zenét hallottam kiszűrődni egy olyan pincéből, melynek létezésérpl sem tudtam addig. Hirtelen, a semmiből egy breakbeat-party támadt az utcénk végében lévő pincében. Annyira vicces volt, ogy már-már rászántam magam, hogy bemenjek, és igyak egh sört, de szerencsére jött ki 2 arc, és kiderült, hogy az valami asztalosműhely, és ez a fiatal asztalos csávó házibulija.

Voltam továbbá DJ egy lagzin tegnap. Vértunk a násznépre egy keveset, adigra a hangosító technikus fickó már a harmadik szem működését magyarázta, ami már nekem egy kicsit sok. Megjöttek hát, aztán ott termett egy nyikhaj, és a leggusztustalanabb rágózós lóarc-stílusban elkezdett nagyon lazán dumálni, hogy akkor ez lesz, meg az lesz. Egyből rájöttünk, hogy ő lehet a vőfély. A stílusa végig idegesített mindket, de szerintem nem csak minket. A technikus mondta rá a legmegfelelőbb kifejezést: bájgúnár.

Ez alapjában véve még nem lett volna baj, csak szegénykémnek ez volt az első esküvője, és szerintem egyben az utolsó is. Az egész lagzi olyan lett, mint valami céges buli, vagy csapatépítő tréning. Még menyasszonytánc sem volt. Semmi sem volt. Ellenben az emberek nemhogy leülősek voltak, hanem fel sem állósak. Én már voltam DJ két lagziban. Ott az általános jelenség az, hogy egy bizonyos idő eltelte után teljesen mindegy, mi szól, mindenki táncol. Itt ezzel szemben nagynéha sikerült felállítani őket, valamint megtáncoltatni, sőt, eljutottunk oda is, hogy két csaj az asztalon táncolt. A következő szám viszont nem tetszett nekik, le is ültek azonnal. Én még ilyet nem láttam.

Hanem: mindez a Rozmaring kertvendéglőben volt, a Tímár Utcai HÉV-megálló mellett a Duna-parton. És a lényeg: valami egészen istentelen mód jól főznek-sütnek. Minden finom volt. Kivéve persze a spenótgombócot, ami szar volt, de én eleve nem szeretem a spenótot. Másnak az is ízlett :D
Átlag 1500 ft-ból meg lehet ott étkezni. Ajánlom mindenkinek.

És történt még velem valami vicces-érdekes is, de persze most nem jut eszembe, amikor.

Úgyhogy. 

Meg kell hogy mondjam, tele van a faszom ezzel a számlás szarsággal. Csak a gond van vele. Vagyis nem a számlákkal van a gond, hanem az emberekkel, akik kérik. Nem képesek előre mondani, hogy mennyi, hanem utólag kel sztornóztatni őket. Amit persze senki sem szeret.

Megírtam viszont az egyik zene vázlatát, szerintem elég jó lett, mármint gumizene-szinten, még fantázia is van benne, de természetesen nem az én stílusom. De hát nem attól zeneszerző egy zeneszerző, hogy minden stílusban ott van?

Na. 

Most aztán jól meg kell írnom 2 zenét, de valahogy fingom sincs, mit fogok csinálni. Nevezhetjük alkotói válságnak, vagy akármi, de a lényeg az, hogy ülök a zongoránál, aztán semmi értelmeset nem tudok kitalálni.

Amúgy meg semmi. 

Ma ismét visszavittük a 400 000 ft-os Samsung HDTV-t a Media Marktba, mert szar volt. Az előzőnek az volt a baja, hogy bizonyos színeknél vibrált és gusztustalan volt az egész kép. A mostani egy fokkal jobb volt, ellenben volt rajta 3 sötét vízszintes csík. A vevőszolgálaton mintegy 20 perc sorbaállás után felhívták a TV osztály vezetőjét, hogy jöjjön. Jött is, mintegy további 20 perc múlva. Előszedte a TV-t, bedugta a nagy közös antennába, és valami fos rizsás RTL Klubot mutatott, majd közölte, hogy nem lát csíkokat. Nem akartam neki mondani, hogy én semmit nem látok azon a büdös nagy képernyőn, ami bármire is hasonlítana, mármint ember, állat, tárgy, ilyesmi, inkább felhoztuk az előre előkészített számítógépet, melynek homogén hátterén azonnal feltűnt a 3 sötét csík. Természetesen elhangzott a következő: "Ja, hogy EZ a 3 csík? Én nem is látom.", meg elkezdte magyarázni, hogy az átlag tévénéző nem látná ezt. Mondtuk is rögtön, hogy köszönjük, nem vagyunk átlag tévézők, mi nem azért vettünk ekkora és ilyen felbontású tévét, hogy jól külön lássuk a Mónika Show minden egyes pixelét egy négyzetcentiméteres nagyságban, hanem hogy Full HD-ban megtekintsünk mozgóképeket. Mivel már ez is a bemutató darab volt, mondta, hogy akkor talán jövő héten, amikor megjönnek az új darabok, kicserélhetnénk egy másikra. Mondtuk is neki, hogy tökéletes lesz ez a megoldás ám. Mondta is kedvesen, előzékenyen, hogy addig nyugodtan használjuk ezt. Erre mi azonnal nemet mondtunk, mivel tudtuk, hogy ha visszajövünk vele egy hét múlva, közlik, hogy túl vagyunk a 3 napos cseregarancián, és a legjobb, ami történet velünk, az az, hogy lesz egy TV-nk, ami fél évig egy szervizben rohad. Innen már csak egy fél óra volt, amíg a kiállított papírok alapján a pénztárosnő letelefonálta a fasztudja milyen főnökkel ezt a szörnyű , megoldhatatlan problémát, miszerint 400 000 ft-ot vissza kell adnia, de végül megoldotta: Media Markt ajándékutalvánnyal.