Uglee archív

Egy lecke az életre:

Az ember nem tud pihenni, ha nincs egy háttámlás széke.

Most pediglen a munkahelyi dohányzásról lesz szó.

Nem saját az ötlet, csak megint felkaptam a vizet, mint minden engem érintő kérdésben.
Ez itt a cikk (link ugyebár, rá kell kattintani).

Nem is cikk amúgy, inkább blogbejegyzés, és nem is azon háborogtam, ami benne volt, hanem a kommentjein.

Aki lusta olvasgatni, annak csak annyit, hogy azon vitáznak az emberek, hogy aki a munkahelyén dohányzik, az egy büdös munkakerülő paraszt, meg egyébként sem kéne dohányos embereket felvenni sehova, ésatöbbi, ésatöbbi.
Az én munkahelyemen a társaság több mint fele dohányzik. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag 5 percnél tovább nem néptelen a dohányzásra kijelölt hely. Főnöki szemmel ez biztos bosszantó, de van pár dolog, ami mellette szól. Meg persze van, ami ellene. Felsorolás-szerűen elkezdeném, keverve.

A radikális dohányzásellenesek azzal vádolják dohányos embertársaikat, hogy ők napi fél órával kevesebbet dolgoznak, mint ők. Szeretnék az ilyen emberek fölé kamerát szerelni a munkaheyükön, és stopperral szépen mérni azt az időt, amit nem munkával töltenek, hanem mondjuk várakozással, köhögéssel, mobiltelefonálással, hugyozással, miegyébbel. Megtenném ugyanezt a dohányos kollégájával is, akire köpköd. És persze hogy ne a szerencsén múljon, hogy kifogok-e egy trehány lógós dohányost meg egy sztahanovista szexuálisan elfojtott dohányost, inkább 1000-1000 emberrel csinálom, természetesen törvénytelen módon, tudtukon kívül. Biztos vagyok benne, hogy hasonló munkakörnél ugyanannyi lenne a teljesítménye a dohányos és nemdohányzó illetőknek. Kivételt talán a futószalag-meló képezhet, ahol jön a sípolós gumikacsa a szalagon, és reggel öttől délután 2-ig folyamatosan dobozokba kell rakni őket, ilyen konstans tényezők mellett valóban kijöhet, de mondjon nekem még valaki egy olyan munkahelyet, ahol nem fordul elő a melóssal, hogy nettó 10 percig bambul. 60-ból. Soknak tűnik, de nem az. Én például gyakorlatilag végignetezem a munkaidőmet. Mindezt azért tudom megtenni, mert megnyomok pár gombot, akkor elindul a render, megnézem a céges maileket, semmi, ránézek a renderre, azt írja, 3 perc, addig megnézek ezt-azt, csipog, hogy kész, berakom, kirakom, ellenőrzöm, beírom, nincsen semmi, netezek. 2 perc múlva jön egy mail, fél óra intenzív munka, keresgélés, satöbbi, de ott is vannak értékes másodpercek, melyek azzal telnek, hogy nézek magam elé ferdén felfelé, és azt mondom, hogy "ööööö", majd azt, hogy "ja", és folytatom, szóval megoszlik a'.
Egyrészt a munkával töltött idő általában nem arányos a teljesítménnyel. Másrészt pedig nálunk kvázi törvényadta jogunk az óránkénti cigiszünet, mivel álló nap a monitor előtt ülök, mondjuk valószínűleg a honatyák nem úgy gondolták, hogy az óránkénti egészségügyi tízpercet dohányzással fogjuk tölteni, de hát az élet meg már csak ilyen.

Arról már nem is kell külön említést tennem, hogy kreatív munka végzésekor sokkal jobb, ha a függőknek hagyják, hogy függőségeiket kiéljék. Még a Kandós időkben volt egy srác, aki csak úgy tudott dolgozni, ha közben chatelhetett. Rendben elvégezte mindig a munkáját, kivéve amikor rossz volt a net, mert akkor vége lett mindennek. Én az egész kurva Nyíregyházai villamos alállomást leprogramoztam, de a legjobb ötletek, egyszerűsítések és egyebek mindig akkor jöttek, amikor megakadva lementem dohányozni. Akkor ellazul az ember, kijön a megszokott kerékvágásból. Annyira megirigyelte ezt az én nemdohányzó majdnemfőnököm, hogy elkezdett ő is kijárni velem, persze ő nem gyújtott rá, és lám, neki is elkezdtek jönni az ötletek.

Ebből a következő dolgokat szeretném levonni: A ki "kell" mennem dohányozni az a legritkább esetben vall a pangó tüdőre, bár ha 12 óra alatt csak háromszor lehet, akkor inkább 100%, de mivel nem engednek ki, ez nem számít. Sokkal inkább a szenvedélybeteg ember szervezete a szenvedélyén keresztül hívja fel az egyén figyelmét, hogy kicsit pihenjen már, mert kéne. A nemdohányzók ilyenkor megszomjaznak, megéheznek, vagy valami ilyesmi. Nekik is jelez, csak ők mással töltik ki.

Ez az erőltetett rasszizmus a nemdohányzókkal szemben kezd egy kicsit elfajulni. Az, hogy a 100 km alatti vonatokon nem lehet rágyújtani, az az első 2 napban felháborított, aztán rájöttem, hogy az az 50 perc pont az, amit még egy erős dohányos is kibír. Ha nem késik a vonat. De könyörgöm... Már nem lehet épületben dohányozni. Se iskolában, se templomban, se munkahelyen, se bordélyházban, sehol sem. Pécsen már az utcán sem lehet. Valakinek már a kertjében is megtiltották, hogy dohányozzon, mert zavarta a szomszédot. Évek óta be akarják teljesen tiltani a kocsmálban való dohányzást. Hát micsoda egy ócska büdös faszság ez? Mi lesz a következő?  Betiltják az alkoholt is a kocsmákban? Mi lesz? Semmi?

Most pediglen a munkahelyi dohányzásról lesz szó.

Nem saját az ötlet, csak megint felkaptam a vizet, mint minden engem érintő kérdésben.
Ez itt a cikk (link ugyebár, rá kell kattintani).

Nem is cikk amúgy, inkább blogbejegyzés, és nem is azon háborogtam, ami benne volt, hanem a kommentjein.

Aki lusta olvasgatni, annak csak annyit, hogy azon vitáznak az emberek, hogy aki a munkahelyén dohányzik, az egy büdös munkakerülő paraszt, meg egyébként sem kéne dohányos embereket felvenni sehova, ésatöbbi, ésatöbbi.
Az én munkahelyemen a társaság több mint fele dohányzik. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag 5 percnél tovább nem néptelen a dohányzásra kijelölt hely. Főnöki szemmel ez biztos bosszantó, de van pár dolog, ami mellette szól. Meg persze van, ami ellene. Felsorolás-szerűen elkezdeném, keverve.

A radikális dohányzásellenesek azzal vádolják dohányos embertársaikat, hogy ők napi fél órával kevesebbet dolgoznak, mint ők. Szeretnék az ilyen emberek fölé kamerát szerelni a munkaheyükön, és stopperral szépen mérni azt az időt, amit nem munkával töltenek, hanem mondjuk várakozással, köhögéssel, mobiltelefonálással, hugyozással, miegyébbel. Megtenném ugyanezt a dohányos kollégájával is, akire köpköd. És persze hogy ne a szerencsén múljon, hogy kifogok-e egy trehány lógós dohányost meg egy sztahanovista szexuálisan elfojtott dohányost, inkább 1000-1000 emberrel csinálom, természetesen törvénytelen módon, tudtukon kívül. Biztos vagyok benne, hogy hasonló munkakörnél ugyanannyi lenne a teljesítménye a dohányos és nemdohányzó illetőknek. Kivételt talán a futószalag-meló képezhet, ahol jön a sípolós gumikacsa a szalagon, és reggel öttől délután 2-ig folyamatosan dobozokba kell rakni őket, ilyen konstans tényezők mellett valóban kijöhet, de mondjon nekem még valaki egy olyan munkahelyet, ahol nem fordul elő a melóssal, hogy nettó 10 percig bambul. 60-ból. Soknak tűnik, de nem az. Én például gyakorlatilag végignetezem a munkaidőmet. Mindezt azért tudom megtenni, mert megnyomok pár gombot, akkor elindul a render, megnézem a céges maileket, semmi, ránézek a renderre, azt írja, 3 perc, addig megnézek ezt-azt, csipog, hogy kész, berakom, kirakom, ellenőrzöm, beírom, nincsen semmi, netezek. 2 perc múlva jön egy mail, fél óra intenzív munka, keresgélés, satöbbi, de ott is vannak értékes másodpercek, melyek azzal telnek, hogy nézek magam elé ferdén felfelé, és azt mondom, hogy "ööööö", majd azt, hogy "ja", és folytatom, szóval megoszlik a'.
Egyrészt a munkával töltött idő általában nem arányos a teljesítménnyel. Másrészt pedig nálunk kvázi törvényadta jogunk az óránkénti cigiszünet, mivel álló nap a monitor előtt ülök, mondjuk valószínűleg a honatyák nem úgy gondolták, hogy az óránkénti egészségügyi tízpercet dohányzással fogjuk tölteni, de hát az élet meg már csak ilyen.

Arról már nem is kell külön említést tennem, hogy kreatív munka végzésekor sokkal jobb, ha a függőknek hagyják, hogy függőségeiket kiéljék. Még a Kandós időkben volt egy srác, aki csak úgy tudott dolgozni, ha közben chatelhetett. Rendben elvégezte mindig a munkáját, kivéve amikor rossz volt a net, mert akkor vége lett mindennek. Én az egész kurva Nyíregyházai villamos alállomást leprogramoztam, de a legjobb ötletek, egyszerűsítések és egyebek mindig akkor jöttek, amikor megakadva lementem dohányozni. Akkor ellazul az ember, kijön a megszokott kerékvágásból. Annyira megirigyelte ezt az én nemdohányzó majdnemfőnököm, hogy elkezdett ő is kijárni velem, persze ő nem gyújtott rá, és lám, neki is elkezdtek jönni az ötletek.

Ebből a következő dolgokat szeretném levonni: A ki "kell" mennem dohányozni az a legritkább esetben vall a pangó tüdőre, bár ha 12 óra alatt csak háromszor lehet, akkor inkább 100%, de mivel nem engednek ki, ez nem számít. Sokkal inkább a szenvedélybeteg ember szervezete a szenvedélyén keresztül hívja fel az egyén figyelmét, hogy kicsit pihenjen már, mert kéne. A nemdohányzók ilyenkor megszomjaznak, megéheznek, vagy valami ilyesmi. Nekik is jelez, csak ők mással töltik ki.

Ez az erőltetett rasszizmus a nemdohányzókkal szemben kezd egy kicsit elfajulni. Az, hogy a 100 km alatti vonatokon nem lehet rágyújtani, az az első 2 napban felháborított, aztán rájöttem, hogy az az 50 perc pont az, amit még egy erős dohányos is kibír. Ha nem késik a vonat. De könyörgöm... Már nem lehet épületben dohányozni. Se iskolában, se templomban, se munkahelyen, se bordélyházban, sehol sem. Pécsen már az utcán sem lehet. Valakinek már a kertjében is megtiltották, hogy dohányozzon, mert zavarta a szomszédot. Évek óta be akarják teljesen tiltani a kocsmálban való dohányzást. Hát micsoda egy ócska büdös faszság ez? Mi lesz a következő?  Betiltják az alkoholt is a kocsmákban? Mi lesz? Semmi?

Hát hogy lesz ez? Sehogy, mi?

Kedves gyerekek, most az F5 billentyűről szeretnék beszélni.

Az F5 billentyű az olyan, hogy azt csinálja, hogy frissít. Frissít, ha az élete múlik is rajta. Frissít, és eltünteti a fél órája fogalmazott zseniális mondataimat. Azért megpróbálom felidézni őket, de a stílusa már rögtön nem lesz olyan jó, mint eredetileg. Képzeljétek hozzá.

....

Ma pedig a büdösparasztságról akarok beszélni.

Az vesse rám az első követ, aki gyenge, és nem tud nehéz követ felemelni, vagy igen, de nem tud rendesen dobni, vagy nem tudom, ennek a mondatnak már elsőre se volt értelme, pedig másodszorra igazán lehetett volna. Olyan rossz, amikor az írói szabadság szabadságra megy... Na mindegy, a lényeg az, hoyg senki se vessen rám semilyen követ. OK?

Aki ismer, az tudja, hogy stílusom parasztbarokk, csak nem tudom olyan jól előadni, mint Csiszár. Ha kell, odamondom, amit kell, megteszem, amit a szívem diktál, de azért mindig vigyázok arra, hogy senki se érezze magát szarul miatta. Na jó, hogy én ne érezzem magam szarul miatta. Általában sikerül. Hanem, én nem erről a fajta parasztságról akarok beszélni.

Én a veleszületett vagy tanult akaratlanilletve önkéntelen parasztságról akarok beszélni.
Van egy kollégám (nevezzük Pepének), akinek mondtam, hogy a mai post róla fog szólni, úgyhogy üdvözöljük hangos "Szevasz, Pepe" felkiáltással. A másik kollégám (szevasz, te kis szöszke) most biztosan nagyon vigyorog, és ebben a pillanatban fel is röhög, de mindjárt az arcára fagy a mosoly, mert ő hajszálpontosan ugyanezt a büdösparasztságot csinálja rendszeresen (most fagy le). Ijedségre semmi ok, széleskörben ismert jelenség ez, amely pedig a következő:

Adott egy ember étele (vagy sok ember étele, nagy tálban),  egy másik ember (vagy a tál esetében az egyik a sok közül), és belehajtja a fejét a tálba és beleszimatol. Ez egy magasfokú illetlenség. NEM hajtjuk bele fejünket az ételbe, szaglászás céljából, mert belehullik a hajunk, vagy a korpánk, vágod. Igen gusztustalan iletlenség. Egyetlen esetben nem illetlenség, még pedig akkor, ha az illető tükör kopasz (és ezt valahogy mindenki tudja, vicces). Ez még nem büdösparasztság. Büdösparasztsággá akkor válik, amikor szóvá teszem az illetőnek, hogy "Ne dugd már bele a fejedet a kajámba, baszki!", akkor rámnéz és fel van háborodva, látom a szemén, és azon felháborodásában felvilágosít, mint egy gyengeelméjűt, hogy "De hát csak megszagoltam." Ja, gondoltam, bazmeg, hogy nem a feltétet akarta a fejére húzni, vagy kipróbálni, hogy a leves alatt meddig tudja visszatartani a lélegzetét. Amikor mondom neki, hogy pontosan, akkor azonnal támad, hogy "Teljesen megbolondultál?", vagy valami hasonlót, mindig mást. Ez itt az.

Nem tudom, magyar szokás-e, vagy világméretű járvány a hibáinkat, tévedéseinket, illetlenségeinket nem beismerni. Vagy ha beismerjük, jelentéktelennek nyilvánítani. Igen, odaszartam az előszobaszőnyegre, és? Ha nem tetszik, költözz el! Természetesen.

Drága Pepe eddig a percig nem kért bocsánatot. És nem azért, mert egy büdös paraszt. Attól, hogy valaki büdösparasztságot követ el, még nem válik automatikusan büdös paraszttá. Ez csak egy botlás. Azért, mert valószínűleg még most sem érti, mi bajom volt ott, akkor a konyhában.

Két dolgot hagytam hatásvadászatnak a végére:

1.) A "Na, haragszol még?" nem bocsánatkérés.

2.) Nem véletlen, hogy nem lehet kommentezni a blogomon :)

3.) Bocsánat :)

A betegség az egy vicces dolog.

Arról nem beszélek, hogy betegen járok dolgozni. Természetes velejárója ez a 21. századnak, hiszen kb 10-szer annyit keresek egy nap, ha bent vagyok, mintha nem vagyok bent, és jelen anyagi helyzetemben minden fillér jól jön.  Sokkal inkább a velejárókon filózgatok. A reggeleket már élénk színekkel lefestettem egy két évvel ezelőtti postomban, azóta is felemlegetik a barátaim, mind a négy. Igazából mindent elmeséltem már, mert évek óta írom ezt a blogot, szóval most ünnepélyesen leszarom, hogy mi volt és mi nem, és leírom a jelent.
Jelen állapotom a "kicsit szarul" és a "közepesen szarul" között helyezkedik el, a közepes felé húzódva kicsit. Ez az az állapot, amikor nem tudom eldönteni. Ha magamon tartom a ködmönömet (fasz tudja, hogy mi a hivatalos neve a cipzáros mackófelsőnek manapság), izzadok, de az egész testem ám, ha pedig leveszem, fázom. Tudom, hogy ez jellemző a tavaszra és az őszre is, de ez most más, itt a hőmérséklet fixen állítható. Hiába. A hajam 1 nap alatt teljes mértékben elzsírosodik, tiszta ruháim pedig napról napra fogynak, ami nem olyan szokatlan, csak betegen a francnak van kedve mosni meg teregetni.

Konkrétan most itt üldögélek a munkahelyemen, Neocitrant iszogatok, írom a blogomat, és tudom, hogy ez a kis szünet alkalmas lenne arra, hogy szétszortírozzam az e-mailjeimet, de nincs lelkierőm ahhoz sem. Ha valami konkrét feladat van, az jó, mert kicsit elvonja a figyelmemet az állapotomról, és most elkezdem mesélni a lényeget, remélhetőleg kicsit kevéssé dokumentarista stílusban.

Szóval ahogy otthon szenvedek,  nem csinálok mást, mint egyébként, vagyis a számítógépem előtt ülök, és külső szemlélő számára oly hasonlónak is tűnnék, ám avatottak tudják a különbséget. Egyébként kreatívan alkotok, most pedig baszom el az időt. Mindkettő úgy néz ki, hogy merev tekintettel nézek előre és csak a kezeimet mozgatom, de általában vagy valami zenét kevergetek, vagy rendet rakok a számítógépemen (sőt, néha a szobámban is), de most csak sorozatokat nézek, MSN-en beszélgetek soha a büdös életben nem látott ismerőseimmel, vagy olvasok valamit, vagy csak nézek előre, egyenesen és néha pislogok. Ennél sokkal viccesebb viszont az, amikor a lefekvés kerül napirendre.

A lefekvés az egy olyan, ami későn következik be, függetlenül az állapotomtól. Ha lefekszem 9-kor, mármint este 9-kor, akkor is órákig való forgásba torkollik az alvás helyetti cselekmény, mert a napközben megivott nagy vödör tea pörget ezerrel. Ha meg végre sikerült elaludnom, akkor képtelen faszságokat tudok álmodni, a múltkor például órákon keresztül egy szekrényt szállítottam. Talicskával. Ébredtem már fel ilyen, olyan, sőt, amolyan álomból is. Volt, hogy azt álmodtam, hogy kaptam egy biciklit, és nagyon örültem neki, és amikor felébredtem, rájöttem, hogy nem igaz, és elsírtam magam, pedig kb 21 éves voltam és már rég megkaptam azt a kerékpárt, el is törtem vele a kulcscsontomat, ébredtem erotilus álomból "ehh" kifejezéssel az agyamban, hogy miért nem tudtam még pár másodperccel tovább aludni, sőt, sokkal cifrább álmokból is ébredtem már, de a lázálmok utáni önértékelésem a legdurvább, konkrétan kinyitom a szemem, és legszívesebben kihúznám a szemeimet az üregükből és magammal szembe fordítanám öket, csak azért, hogy szigorúan magamra nézve azt mondhassam, "hülye vagy, bazmeg?".

Szóval betegnek lenni nem jó, de azért néha mégis mókás.

A világgal baj van.

Természetesen.

A kislányok kurvák, a kisfiúk gengszterek, a 16 éves csajoknak 30-as faszijuk van, és nem ember az a lány, aki nem rak ki az iwiwre magáról legalábbis fehérneműs képet. A kommandósok meg arra a bácsira rúgják rá az ajtót, aki 17 éves kislányok pornófilmjeire recskázik, nem arra, akik a videót csinálja, mert ahhoz nyomozni kéne.

De természetesen nem erről akartam beszélni, mert leszarom. A világgal baj van, baj volt és baj is lesz. Soha a büdös életben nem lesz gondtalanság, kivéve talán ha létrejön valami kommunista szocializmus, ahol tényleg minden fasza lesz, de az ember természeténél fogva ragaszkodik a hőbörgéshez való jogához.

Arról akarok beszélni például, hogy hogy a picsába lett nekem 30 000 ft-os gázszámlám novemberre, amikor fél hónapig nem is fűtöttem a meleg miatt, fél hónapig  meg egy szobát fűtöttem csak. Gondolom, valami átalányos baszásról lehet szó, de akkor is. Dühítően sok. De most tényleg.

Meg egyébként is bassza meg a nyúl, takonykóros vagyok, elegem van már a faszkivanból, meg úgy egéybként is. Nagyon jól jönne ez a 2 hét karácsonyi szünet már.

Nos tehát.

Ma reggel egy úr ébresztett, aki eljött megnézni az alaplapokat, amiket árulok, mert vett egy procit használtan, csak az úgy magában nem sokat ér. El is hozta, jól, hogy kipróbálja, minek pedig az lett az eredménye, hogy nem fért bele. Én próbáltam rábeszélni, hogy fontolja meg az erőltetést, részint mert egy bő milliméterrel rövidebb volt az a proci mint a foglalat, másrészt meg a sarkai sem úgy voltak levágva, ráadásul hülyék ellen mindenféle láb-kihagyások is vannak benne, hogy a paraszt még véletlenül se törje le a proci sarkáról a lábat.
Mondta is az az úr, hogy "ehj, ehj, miért nem megy bele a Socket 939-be, pedig otthon az AM2-es alaplapba belement. Mondtam is neki, hogy ennek az lehet az oka, hogy az egy AM2-es foglalat, ez meg egy 939-es, és ez olyan, mintha a gyerekjátékban a csillagba erőltetné éppen a kockát. Hallgatott intelmemre és eloldalgott.

Hanem, én borzalmasan kezdek megbetegedni ismét, mint minden karácsonyi szünet előtt, gondolnám, hogy pszichoszomatikus, de akkor a többiek a cégnél miért cselekszik ugyanezt

Ugyanitt: még mindig lakótársat keresek, gyötrelmesen sokba kerül az albérlet.

Na, most viszont.

Egy hete flyamatosan takarítgatok, fél órája pedig nekiálltamk tényleg takarítani.

Nem egyszerű dolog egy másfél éves dzsuva.

Be kell látni, hogy én egy trehány disznó vagyok, aki szeret kuplerájban élni, Rozsé viszont a legképmutatóbb alak, akivel valaha találkoztam. Folyamatosan mondta, hogy ő bizon rendmániás, ahhoz képest igen kevésszer kaptam konkrét takarításon, akkor is inkáb a nője csinálta.

Most viszont nincs apelláta, ha egyszer rendet raktam (ami hamarosan bekövetkezik) és tisztaság lesz (ami utána következik), akkor  onnantól minden az én saram lesz, ami kupleráj, kivéve persze, ha mégis előkerül a lakótárs.

Ja, amúgy a keverőpult, amit használtan meg akartam venni, és 1200 eurót szántam rá (ami nem kevés pénz),  végül mégiscsak 2242,98 euroért kelt el, ami kb egy szállítási költségnyinél kevesebb, mint a cucc bolti ára. Ezért fogom holnap megvenni annak az elődjét sokkal de sokkal kevesebbért.

Msot viszont csibnálok maganak háromszegletű szendvicseket, mert vásároltam is, bizám.

Aki pedig hiányolja a filózós rovatot, az gondolkozzon el, annak itt egy jó eszmefuttatás:

Miért tároljuk régi felesleges szarjainkat? Miért, de miért, de miért?

Ez itt az én termésem (katt).

Ezennel eladom őket.

Van itt egér, hálókártya, memória, minden lófasz.

Némelyek ráismerhetnek valahavolt saját cuccaikra, de ha mélyen magukba néznek, belátják, hogy ha akkora szükségük lett volna rá, már rég visszakérték volna. Ha meg nem, akkor itt az ideje.

Egy része működik, egy része nem.

20 000 ft-ba kerül az egész.

Viheted.

Aha, na most akkor ki a hülye?

Ki a hülye, mi?

Az előbb még nem volt ott az előző bejegyzés.

Mondom  én, hogy szar ez.

Na kinek van már megint igaza?

Nem bolondultam meg teljesen, na.

Faszkivan.

Faszom kivan a freebloggal.

Meg magammal is.

Megírtzam ezt a szájbakúrt blogbejegyzést, és már megint sehol sincs.

Nem tart kevés ideig megírni egy ilyen kibaszott bejegyzést, főleg ha hosszú, és természetesen egyszercsk azt veszem észre, hogy már nincs sehol, mert valami más van megnyitva helyette. Vagy észre sem veszem.

Nem írom le még egyszer, mert már négyszer megfogalmaztam és kivan vele a faszom, szóval ki-ki képzelje oda magának a stílust és élvezhetőséget.

- A gazdája visszavette a digitális keverőt, így nem tudok mikrofonnal felvenni.

- Rozsé végleg elhúzott a pcisába, mikrofonnal együtt, szóval nincs is mivel felvenni, tehát az előzgondom megoldódott

- Vitte a Bass POD XT-jét is magával, szóval gitárt sem tudok felvenni.

- Semmit sem tudok most felvenni. Vennem kell egy csomó cuccot egy valag pénzért.

-  Voltam Jamie Winchester koncerten, és közepesen semmilyen volt. Búcsúkoncert volt. Na, mit csinál a női kosárlabdaválogatott legmagasabb csatára szabadidejében? Igen. Jamie Winchester koncertre meg és elém áll:

Meg találkoztam Borlai Gergővel is, aki érthetetlen módon mereven állt még a Nice Try alatt is, ami pedig a lejobb jamie-szám. Egy arcizma sem rezzent, nem bólogatott, nem csinált semmit. Nézett. Mindig is tudtam, hogy igazából droid.

Itt van, e:

Ő a jobboldali.

- Ja,  Rozsé természetesen úgy húzott el, hogy a megígért lakbért persze nem fizette ki, hanem majd majd, az új lakótársam pedig szürke szamarat játszik, szóval e hét pénteki határidővel mintegy 168 000 ft-ot kell befizetnem csak lakbérre. Kurvára nem hiányzott.

- Saját lakást kéne venni, hogy az ilyen költségek ne ablakon kidobott pénz legyenek, de közben meg a faszom, eddig volt kedvem írogatni ezt. Majd legközelebb.