Nos.
Furcsa dolog, amikor én beszélek a káromkodásról, hiszen tele van vele a blogom, de olvastam a hírt, miszerint a nyugdíjasok kivonultak egy színházi előadásról, mert obszcénnek találták.
Én már az első Spiró György darabnál sem értettem, hogy miért kell színpadon csúnyán beszélni. Van olyan helyzet, amikor a darab egyik hatalmas poénja van a káromkodásra kihegyezve, az rendben van, feltéve, ha egy vagy kettő van benne. Láttam már ilyet klasszikusban is, de akkor a színpadon mindenki más szerepéhez híven meg volt botránkozva, tehát helyre is lett téve morálisan az egész. Viszont... Lehet, hogy tényleg én vagyok rosszul bekötve, de szerintem semmi keresnivalója színházban a káromkodásnak. Láttam a Koccanást is, kurva vicces volt, elismerem, de közben szarul éreztem magam, mert azt éreztem, hogy a színház épülete és intézménye megszentségtelenedett. A fasznak kell káromkodni színpadon? Kiskoromban anyám és apám káromkodott, mint a kurvaisten, de borzalmasan lebasztak, amikor engem hallottak káromkodni. Ahogy látom, most viszont már meg sem próbálják a szülők gyerekeiket fegyelmezni, részint mert a tévé is ezt nyomja, másrészt talán rádöbbentek, hogy szüleik hiába verték őket pofán, ők is úgy beszélnek egymás közt. Emlékszem viszont arra, hogy amikor kicsiny voltam, utcán-vonaton talán egyszer vagy kétszer hallottam csúnya szót, mondjuk kiskatonák szájából, de hirtelen olyan csúnyán lett rájuk nézve, hogy csendben itták tovább a sörüket. Most pedig oda jutottunk, hogy nekem is buszon, metrón, villamoson kilóg a számból a lófasz. Legalább a színházban nem kéne, nem?
Ilyenkor szokták megkérdezni tőlem, hogy miért zavar a színházban a csúnya szó, ha mindenhol máshol is az van. A válaszom egyszerű és lényegre törő, és jó zsidó módjára kérdésre kérdéssel felelek: a színház nem az úgynevezett KULTÚRA része kéne hogy legyen?
Csak azért, mertha kocsis módjára káromkodnak benne, akkor az szájbabaszott nagy kultúra bazmeg!
