Ma voltam egy céges bulin. A poén ebben az, hogy a cégnek van 4 alkalmazottja, mindenki más freelancer. És voltunk vagy 50-en. Egészen vicces az, amikor az emberek láncban ismerik egymást, és a lánc körbe ér. Például az egyik operatőr ismert valakit, aki ismert egy csávót, aki annak a sorozatnak az egyik vágója, aminek én csinálom a hangját. Most persze az olvasó szívében megjelenik az a felemás fájó hiányértzet, hogy "Na jó, de ez nem vicces.". Valóban. Nem ez a vicces, hanem az, amikor az ingyen captain-gyömbérek hatására vadidegeneknek elkezdi elmesélni, hogy mi a jelenlegi szerelmi prolémája, de csak félig derül ki, mert a történet felénél vagy jön a főnök és smúzolni kell vele, vagy ki kell menni cigizni, ahol egy másik idegen szerelmi történetének a felét hallod, de be kell menni, mert megfagyás esete áll fenn.
Végeredményben: a nyertes az a nő, aki egy óceánjáró másod-hajóskapitányába szeretett bele, akivel nem volt semmi, de azért mégis volt valami, de amikor legutóbb hazajött (és megjelent a főnök).
