Pontosan fél négy, és én pontosan másfél órája próbálok elaludni, de a szomszéd szobában egy vicces filmet néznek, és folyamatosan röhögnek. Általában véve nem bánnám, ha ezt teszik, mert én is nézném, röhögve, csak nekem holnap iskolám van, reggel koránkor.
Ennek örömére leültem blogot írni jól, hogy azzal is teljen az idő az elalvásig.
Szóval volt ma ez a koncert a Skála-Metró pincéjében gyakorlatilag, és elég érdekesre sikerült, nagyon szép és jó cuccokon játszhattunk, én lőttem be a gitárokat, teljesen jól szóltak, csak aztán a hangosító gyerek utólag árulta el, hogy azért nem hallatszottak kifelé, mert kevés volt bennük a közép. Az, hogy ezt előre megmondja, vagy esetleg beletoljon a keverőpulton, az már nem jutott eszébe, úgy látszik. Pedig van egy külön tekerentyű minden sávon kimondottan erre a célra.
Pofátlanság nélkül állíthatom, hogy csúnyán ledoboltam mindenkit, a többi zenekar dobosai egyként néztek engem oldalról, leesett állal, és bár rühellek egóblogokat olvasgatni, nagyon jó voltam, pontos voltam, nem gyorsultam mindent szarrá, és ment a duplázás. A csillagok ilyetén együttállása nagyon ritka volt eddig az életemben, de remélem, hogy mostantól rendszeressé válik.
Amúgy meg a nagy dobolás úgy kimerített, hogy sürgősen meg kellett innom egy jó hideg sört, szinte egy húzásra, aztán szép lassan még egy másikat is, és ettől úgy berúgtam, hogy észre sem vettem, hogy elvesztettem a lakáskulcsomat, és itthon a lakás ajtajában álltam, hátamon 6 kilkó kábel és vas, a kezemben egy fél mikrofonállvány, és nem tudtam bejönni. Így hát felkerekedtem, és elmentem a helyre újra, és a csapostól visszaköveteltem és kaptam a kulcsomat, de legalább jól vissza tudtam adni az egyik dobos dobkulcsát, amit meg véletlenül jól elloptam véletlenül.
Na, a történések folyásának az lett a következménye, hogy most nekem úgy hasogat a fejem, mint egy kisbalta, és akkor sem tudnék elaludni, ha esetleg véletlenül nem röhögnének a szomszédban, amit nem tesznek már, mert őersze jól lebasztam őket így a film végére, de nemis ez az elkeserítő, hanem az, hogy szinte percre pontosan 5 óra múlva nekem elkezdődik az órám a Rádióban, és én úgy érzem, nagyon-nagyon fogok sírni reggel.
És szerintem ez a kurva ház is össze fog dőlni, most ment valami jármű előtte el, és a monitorom konkrétan 4 centit mozgott be. Ha majd tényleg összedől, akkor mondhatom, hogy "de tudtam..."
