Nos, az előbb ez történt a kéró előtt:
Egy csöves az esőben elkezdett vadul turkálni egy kukában, majd kirángatott egy reklámszatyrot, majd a fejére húzta. Eső ellen. Aha, mi? :)
Egyébként a tegnapi nap vásárlással telt, elmentünk az Auchanba, vettünk temérdek üdítőitalt valamint egy akkora zuhanyrózsát mint egy palacsintasütő, aztán átruccantunk az ikeába, vettünk két BILLY polcot, egy pirosat és egy feketét. Kifizettük, majd vártunk egy órát, mire kihozták. Mindeközben a többi várakozó több ízben megkapta a cuccait, de sosem jól. Már akkor elkezdett motoszkálni bennem valami, de amikor hozták a mi polcainkat, és a két csomag még véletlenül sem hasonlított egymásra, rájöttem, hogy a Shakespeare-összes megírása után munkanélkülivé vált végtelen számú majom minden bizonnyal ott kapott állást, és teljesen véletlenszerűen raknak dolgokat kocsikra. Még röpke fél óra alatt megkaptuk a két polcunkat, melyek valami isteni segedelemből milliméterre pont olyan hosszúak voltak, mint amilyen a gépjármű, tehát hazahoztuk mindazt amit vásároltunk és felcipeltük.
A piros polcot azonnal össze is szereltük, de a hátlapot szögelni kellett vlna, ezért azt másnapra halasztottuk.
Másnap Rozsé riadalomtól eltorzult arccal telefonált, hogy az ő polcából bizony hiányzik a hátlap, úgy ahogy van. El is jött értem a melóhelyre, és hazafelé beugrottunk az ikeába, ahol mintegy 2 óra várakozás alatt kiderült, hogy nincs, vagyis van, de mivel ott emberek téblábolnak, meg kell várni a 10 órát, hogy a targoncával meg lehessen közelíteni. Vagy várjunnk 10-ig. Mondtuk, hogy nem várunk, és vissza sem akarunk jönni, úgyhogy szállítsák szépen házhoz. Ők meg mondták, hogy azt nem teszik, mert alkatrészt nem szállítanak házhoz. Akkor mondtuk neki, hogy akkor teremtsen elő valamilyen más színű hátlapot, mondjuk fekete-barnát. Erre ő külön engedélyt kért és kapott a főnökétől, és röpke fél óra alatt ki is derült, hogy az sincs. Szóval mégiscsak holnap reggel lesz belőle.
Nem baj jelleggel hazajöttünk, ahol fúrfaragni készültünk, dacára az este 10-nek. Kezdődött a dolog a polcokkal, melyeket köztudottan falba kell fúrni. Oda is helyeztem a falhoz a fúrót, megnymtam a gombját, mire a fúrófej úgy ahogy volt, belezuhant a falba, minden ellenállás nélkül. Rutinos vén róka módjára 2 cenivel odébb fúrtam egy újabb lyukat, ami már téglaszínű porral és némi tartással kecsegtetett. Rendre fel is fúrtam, be is csavaroztam a polcot, és ezek után gondoltam csinálok egy kis terheléspróbát. Letérdeltem, ráakaszkodtam kicsit, mire sikerült a kiszakadó polctartóval iszonyatosan pofán basznom magam. Mindegy, felfúrtuk azért a maradék tartókat, persze még véletlenül sem egyenesen, aztán elkezdtük összerakni a Rozsé által tervezett és legyártatott fantasztikus konyhapolcot. Rövidúton kiderült, hogy nem sikerült minden olyan élet lefóliáztatni, mely látszik, ezért kicsit átrendeztük az összetételét, kicsit alacsonyabb lett, de gondoltuk, jó az. Elkezdtem előfúrni, majd csavarokat behajtani, de a harmadik csavar gondolkodás nélkül letörte a lap sarkát a francba, szóval buktukj, ráadásul rá kellett döbbennem, hogy nem is jó csavart használtunk, mert ehhez kéne a csavar fejénél másfél centi szünet a menetben, már hogy össze is húzza valami a két lapot, ne csak úgy lógjanak a meneten egymástól fél milliméterre.
Tehát a két napunk egy teljességes kudarc volt. Öröm az ürömben, hogy Rozsé elbaszta a fekete polc összerakását. Vagyis nem pontosan ez, hanem (és most tessék figyelni) hogy a háromból két polcot fordítva hegesztett bele, és ha lett volna hátlap, ami nem volt, akkor azt brutális kegyetlenséggel rá is szögelte volna. De hálistennek nem tette.
Még szerencse.
