A szó elszáll, az írás megmarad.
Ezért chatelek sokat. A chat az egy olyan írás, ami nem marad meg. (kivéve persze, ha logolok, de azt meg nem teszem)
Egyébként mozgalmas hét áll mögöttem.
Leruccantam Bükfürdőre egy mikrobusszal meg két emberrel, és elkezdtük felrakni a 100V-os hangrendszert az oszlopokra. Az utasítás ez volt: Legyetek kész!, majd pedig kaptunk rengeteg bergmann-csövet, annak rögzítőit, és vízhatlan bekötődobozokat, amelyek egészen addig vízhatlanok, amíg az ember egy drótot beléjük nem dug, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem azok. Ebből extrapoláltunk arra, hogy felfúrjuk az acél oszlopra a hangfalat csavarral, majd bekötődobozzal bekötöm őket jól, majd pedig ennyi, vége. 2 nap alatt majdnem mindegyikkel végeztünk. Harmadnap jött le egy csávó a Zajtól, épp akor kötöttük be az utolsó oszlopot, megnézte, közölte, hogy "Pfejjj", és közölte, hogy jól van, ez eddig remek, csak meg kéne fordítani az oszlopon a hangfalak füleit, majd kifúrni nagy fúróval az oszlopot, és minden hangfalhoz külön kábelt kell behúzni. Egyébként megismételném: 3 napig mást sem csináltunk, mint a hangfalak füleit fúrtuk fel, és bekötöttünk. Addig is sokáig tartott, és ráadásul kezdhettük előről. Ráadásul akkor ketten maradtunk. Közbeszúrnám, hogy mindeközben picsa hideg volt, zuhogott az eső, én meg folyamatosan azon gondolkoztam, hogy milyen jó, hogy azért nem mentem az Elműhöz dolgozni, mert nem volt kedvem oszlopra mászni és szerelni...
Nem is lett volna olyan nagy gond ez, ha nem fázunk meg mint az állat, ráadásul éjszaka kellett dolgozni, mert a rohadék osztrákok még mínusz 20 fokban is bikiniben ülnek kint ha már kifizették azt a kurva belépti díjat, ha be-le-ge-bed-nek-is, jól fogják érezni magukat.
Naszóval, másnap lejött Bruce, és mi szembesítettük őt egy oszlopfajával, melynek az aljában szükület található, ezért megakad ott a behúzószalag. Előző éjszaka este 10-től éjjel fél 1-ig csak dugdostuk lefele meg fölfele azt a fost, és nem sikerült semmi. Erre Bruce közölte, hoy "Á, ez faszság!", majd felmászott, és második próbálkozásra sikerült ledugnia a drótot. Mondta, hogy akkor hozzuk a kábelt. Mi mondtuk neki, hogy fölösleges, mert másodszor úgysem fogja tudni ledugni. Nos, 2 percig voltunk távol, addigra másodszor is ledugta a piszok, mire mi úgy gondoltuk, rászolgált arra, hogy belemártogassuk a bűzhödt záptojás szagú vízelvezető patakba. De nem tettük, mert akartunk fizetést.
Hozzá kell még tennem, hogy végül az összes oszlop kész van és szól, de Bruce egy istentelenül gányolós kényszer-módszert választott a probléma megoldására, ami ugyan örökké fog tartani, de kiiiibaszott ronda dolog.
Szóval most itthon vagyok, és már alig várom, hogy kedd legyen, és mehessek vissza.
Tényleg csak alig :)
