A férfi megállt előtte, ferdén pillantott rá.
Ő csak állt, kacéran, de nem csinált semmit.
A férfi vizslató szemmel körbejárta, mintha csak azt figyelné, hogy hol nyúljon hozzá először. Mert az persze egyáltalán nem mindegy. Tudta, nemcsak az első érintés a fontos, eleinte bármelyik rossz mozdulat lehetetlenné teheti az egész helyzetet, vagy legalábbis nehéz lenne helyrehozni.
Aztán a férfi döntött. Fent kezdi. Levette a "koronáját", majd a fátylával folytatta. Minden darabot szépen, rendezetten tett le, nehogy bajuk essen. Most, miután a zavaró kellékek eltűntek a képből, kissé hevesebben folytatta. Egyiket a másik után vette le róla, de azért figyelt arra, hogy biztos helyre kerüljenek.
Ő ott állt, egyre pucérabban, tűrt, nem szólt, nem lehetett tudni, hogy neki mi a véleménye erről a dologról.
A férfi, látván hogy nincs ellenkezés, és jól csináta, sebesebben folytatta, levette róla az arany- és ezüstláncot is, míg végül ott állt majdnem teljesen meztelenül, csak egy kis ezüstboa maradt rajta.
- Így is nagyon szép - gondolta a férfi, és elégedetten tekintett végig rajta, majd összehúzott szemöldökkel méregetni kezdte, hogy kifér-e az ablakon.
Rájött, hogy bizony nem, ahhoz előbb meg kell kötöznie.
Szóval ha találok spárgát, esküszöm, kiviszem azt a fát a tűzrakóhelyre.
