A tegnapom nem volt a legjobb, ami azt illeti. Azért mondom ezt, mert elcaplattam kihuzatni a rossz bölcsességfogamat, amin kívülről nem látszott sok, nem is fájt, de a röntgen szerint ordítanom kellett volna már fél éve folyamatosan. Nem is ragozom sokat, rá kellett döbbennem, hogy a szép, új, csillogó telefonom bizony nem ébreszt, ha beállítom neki az ismétlést, viszont nem állítok be azon belül napokat, magyarán elkéstem. Aztán pedig szokás szerint beadtam a kartonomat, és az azonnal eltűnt, egy fél óra múlva jött ki a leány, hogy hol vagyok egyáltalán, én pedig próbáltam védekezni, hogy itt ülök az ajtó mellett, ami elég jó védekezésnek bizonyult. Tehát némi érzéstelenítés után meg kellett tapasztalnom életem egyik legvisszásabb érzéseit kiváltó mondatát:
"Nem fér oda? Á, használja akkor a fogót!"
Hát, használta is, rángatta, aztán kijött, és amikor kint volt, már tényleg csúnya volt, de nem ez volt a legcsúnyább, hanem az utasítások, miszerint ne egyek magosat, darabosat, meg ragadósat (kérdeztem is, hogy akkor mit), ne igyak alkoholt, valamint egyáltalán ne dohányozzak összesen kb 3 napig. Hát, a kajálás hiányára felkészültem, mert még előző nap éjfélkor jól betoltam egy büdös nagy pizzát, viszont arra tényleg nem gondoltam, hogy nem szabad rágyújtanom 3 napig. Ez a dolog nem esik nehezemre, ha például dög meleg van, vagy mondjuk beteg vagyok, olyan magától értetődő, viszont annál nehezebb elviselni, ha külső kényszer kényszerít rá a rákényszeredésre.
Illetve nem is az, hanem hogy éjszaka arra ébredtem, hogy kibaszottul remegek. Nem egyszerűen, hanem brutálisan. Nyakig betakarózva remegek. Nem tudom, hány fok lehetett a szobában, de olyan piszkos hideg nem, mert kb 1-esen megy már a konvektorom. Gyorsan meg is néztem a lázamat, 38 körül volt, szóval fogtam magam és befűtöttem, mint az állat, és szép lassan megszűnt a remegésem. Reggelre jól voltam, mármint ami a lázat illeti, viszont olyan kurva fáradt voltam, hogy ihaj.
Nem tudom, mit panaszkodok itt, de hát végülis miért ne?
