Nateháthogy.
Természetesen úgy kel indítanom, hogy jártamban-keltemben egy magyar-amerikai futballmérkőzésen kötöttem ki, ahol az északpesti viperákok a szolnoki katonákokkal küzdöttek. Nem is az a lényeg, hogy ez volt az első olyan amcsimagyarfocimeccs, amit élveztem, mert nem volt egy unalmas unalmasság, hanem hogy a közben lévő vicces dolgok. Például az idei első szembesülésem a nappal gyakorlatilag azonnali rosszullétet eredményezett, bár ebben lehet, hogy meglehetős szerepe volt annak a (hm, nos, igen...) Magyar-Amerikai Hot-Dognak, melyet fogyasztottam előtte, bár attól senki másnak semmi baja nem lett.
Na, az alapvető alappoén, melyet alapjában véve a játék alapjának állapota alapozott meg, az egy hússzor tíz méteres ellipszis alakú pocsolya volt, amelyet pedig az éjszakára öntözési céllal nyitva hagyott tűzcsap(!) okozott. Amikor odaértünk, a fiúk, akik úgy egyébként védőpáncél nélkül egészen embernek néznek ki, kevés kivétellel, éppen söpörték és lapátolták a vizet a pályáról. Végig a nap és az árnyék között kellett ingázni, mert az árnyékban hideg volt, a nap pedig tűzött. Szegény cheerleaderek szarrá is égtek a napon.
A meccs amúgy azért volt izgalmas, mert az elején a viperák tetemes előnyre tettek szert, amit aztán a szolnokiak fokozatosan ledolgoztak, és a végén egy góllal nyertek a hosszabbításban, mindeközben mindkét csapat a pengeélen táncolt, és a végén már egy támadásra három büntetés jutott a szabálytalanságok miatt.
Közben a hangfalakból régi jó számok mentek, és a legviccesebb az volt, hogy az egyik mentős odáig jutott az ülve táncolásban, hogy kapott a cheerleaderektől két pompomot és elkezdte rázni, mire a kollégája gondolkodás és késedelem nélkül elővett egy injekciót azzal a feltett szándékkal, hogy beadja neki :)
Amúgy pedig ezekben a percekben ér véget az EB, aminek én nagyon örülök, mert én kibaszottul utálom a focit, és elegem van abból, hogy nincsenek hírek, csak a fociról, illetve talán most az agyatlanul bambuló barmok ismét visszaváltoznak emberekké és nem azzal töltik az idejüket, hogy egy képernyővel ordibálnak hiábavalóan.
Kedden Cypress Hill koncerten leszek, aztán pedig az Aquincummal Szlovákiában játszunk egy fesztiválon. Elkezdődik a fesztivál-időszak, és én hálistennek mindegyik napra kaptam szabadnapot, szóval ihaj.
Minden egyéb tekintetben pedig éppen azon morfondírozom, hogy mennyire egy szánalmasan szánalmas helyzet az, hogy a szomszéd nő annyit ordibált két év alatt a férjével fosrészegen, hogy most nem tudom eldönteni, hogy most két perce tüsszög, vagy azt ordibálja bebaszva, hogy "Tűnés!!!"
