Mintaztamellékeltábraismutatja, éjjelháromóravan.
Miértiskelleztennyirekihangsúlyozni? Hátazértmertmegesküdtemacsillagosnagyégre, hogykoránfogokfelkelnima, aztánpedigkoránlefeküdni, hogyaztánkorántudjakholnapkelnielmennidolgozni.
Éshogymiértíromegybeaszavakat? Azértmertrengetegetlehetspórolniaspace-eken, mármintsávszélességet.
Azonban a Firefoxból sajnálatosan rútul kilógnak a túl hosszú szavak, ezért normálisan folytatom.
Az van, hogy holnap vége a szabadságomnak, és újra kezdődik a meló. Régen ez úgy volt, hogy iskola volt. És néztem a havat, akkor is csak pár napig volt igazán szép, és a karácsony elmúltával egyre közelgett az iskola gondolata, majd időpontja, végül a bejárata, aztán ott kellett rohadni. Aztán ugyanez a főiskolán is. Gyűlöletesen rühelltem az első napokat. Most meg az van, hogy itt ülök, és nem tudok elaludni, ami mondjuk nem meglepő, mert ülve az nehéz, de feküdtem is ám, és nem tudtam elaludni, pont úgy, ahogy régen az osztálykirándulások előtti este, valami izgalom-féle van rajtam. És sajnos rá kell döbbennem: örülök, hogy holnap újra meló van. Nem a pénz miatt, hanem csak úgy a meló miatt.
Fiatalkoromban azt gondoltam, hogy de utálok dolgozni, tanulni akarok mindörökké. Szóval pont fordítva voltam, mint az átlagember, aki iskoláskorában dolgozni akar, aztán meg papol, hogy addig jó, amíg iskola van. Mondjuk aztán idejekorán rádöbbentem két dologra, az egyik az, hogy szopás iskolába járni, a másik pedig az, hogy az lesz ám a jó világ, ha vége lesz az iskolának. És tényleg.
Nagyon király dolog a nyári szünet, de emlékszem, talán mivel vidéki gyerek voltam egy pesti suliban, nyáron mindig fasszá untam magam, és a gép előtt tespedtem szinte folyamatosan. Istenkirály a zsebpénz is, meg a diákmunka, de bizton állíthatom, semmi sem jobb annál, amikor az ember magát tartja el. Otthon, vagy albérletben, szarmindegy, de már egy bizonyos fokú önállóság is olyan mértékű önbizalmat ad, ami újra és újra átsegít a nehézségeken.
Viszont azt is bizton állíthatom, hogy ha nem lenne egy diplomám, akkor most nem azt csinálnám, amit csinálok. Esetleg valami stúdióban dolgoznék minimálra bejelentve, 80-at kézbe plusz havi 2 óra ingyen stúdióhasználatért, vagy valami hasonló. Kellett az a diploma ahhoz, hogy emberként tudjak tekinteni magamra, és hogy legalább néha, a megfelelő pillanatokban el tudjam hinni magamról, hogy alkalmas vagyok arra, amire.
Nem arra kell az a kibebaszott diploma, hogy lobogtassa az ember. Szerintem összesen a végzettek mintegy 8%-a helyezkedik el a saját szakmájában. Arra kell az, hogy megmutassa, egyszer már véghezvitte azt, amit elkezdett. Ezt pedig mások is érezni fogják. Konklúzió: a tanulás mégiscsak sajnálatosan elkerülhetetlen a boldoguláshoz.
És mivel megszereztem a diplomámat, nem basztam el mindenféle önbizalomhiányos faszkodással a melómat még a legelején, és még most is megvan. És én holnap fos fáradtan, ám mosollyal az arcomon fogok bemenni dolgozni.
És ebből kifolyólag <jobbra igazít> nap van.
