Napjában többször rá kell döbbennem, hogy nem minden a tré, hanem fattyának a mivoltát fitogtató gerebenpisztoly. Makulátlan tivornyákban megereszkedett tizenhat tonnás önutálókészülékekkel felfegyverkezett dzsihadsereg masírozik minden utcán menetiránnyal szemben. Estére megfárad mind, redbullt iszik és pálinkával tompítja, hogy ne fájjon annyira, amikor leesik az álla látván hogy a másik olyan mint amilyen ő akart. Éjjel haszonleső, hajnalban kókadt, reggel meg hiábavaló, annál is inkább minthogy mert nem találja fonalát az élet sivatagának, ezért citrompótlón (van az még?) teszteli a könnycsatornáit, azt várva hogy látván az igazi szenvedést, léte kevésbé lesz kesernyés, mert hát szerintem unikumot meg hubertuszt és az összes többi epekivonatot is azok szeretik, akik már szenvedtek eleget, nekik már mindegy.
Munkába indulván Péterekkel tamáskodnak, angolul magyaráznak, s érzik, ahogy talpuk alatt csendben elfordul a föld, kissé undorodva magától, hogy ilyeneket hord a hátán, meg kicsit csiklandozzák a villamosok.
Várj, csak várj, egyszer majd megvakarja...
A fentiekből nem kell semmit levonni, szabad asszociációs gyakorlat volt.
Ma hangosítottam Dethronerst, de most először kihívás volt. Dobot nem kellett vinni, mondván, hogy az van. Későn, vagyis a helyszínen döbbentünk rá, hogy az bizony Szugera-Bugera dobfelszerelése, mely pont úgy nézett ki, mint ami megolvadt a napon, a márkája számomra negatívan ismeretlen, mr a lábdobnál elhagytuk a hajunkat. Mintha két disznóölésből maradt végbéldarab lett volna ráfeszegetve. Kiszedtük belőle a 6 köbméter szivacsot, na, akkor már megszólalt. A dobossal vállvetve valami lábdobhoz hasonlatos hangot hangoltunk rá, majd rávertem a 3 tamra. A felső még csak hagyján, de a középsőnek pont olyan hangmagassága volt, csak sokkal fosabb. Lejjebb próbáltam engedni, hát kiderült, hogy nem lehet, annyira megnyúlt az a nyúlbőr, ami rajta volt. Talán azzal tudnám jellemezni, hogy amikor rávertem, reflexből rámondtam, hogy "egészségedre". Rövid gondolkozás után megkérdeztem a dobost, hogy neki úgy esztétikailag van-e kifogása, ha a felső tam méreteiben nagyobb, mint a középső. Mondta, hogy nem, csak valamit csináljunk. Hát felhúztam a középsőt a francba, és megcseréltem a kettőt. Már jobb volt, de még mindig elég szar volt. Kicsit ahhoz hasonló, mint amikor a csövesek kinyitják a kukát, és annak a fedele a kuka oldalához koccan. Na, olyan. Ebből kellett nekünk szarbólváratépíteni. Szegény fronttechnikus elől jól eltitkoltam, hogy a dob alapon szar, ezért sokáig izzadtunk párban felette, de persze leginkább ő, én meg mondtam, hogy "naaa, biztos ott van az valahol", mígnem ő végleg feladta, én meg a sors kegyes pillantása által véletlenül megtaláltam a középső (ami felső volt) tam frekvenciáját a paraméteres hangszínszabályzó potenciométeren, és fellélegezhettünk. Volna, ha a keverőpult mögött nem egy nagy darab sárga szar lett volna szétkenve a füvön. A frontkeverős faszi a koncert közepén el is ment hányni a színpad szélére, hogy nekik se legyen jobb szag.
Lényeg a lényeg, sikerült felépíteni a várat, és egy egész jó hangzást csinálni a szar dob ellenére.
Utánuk volt még Wisdom, ők is egész jól szóltak, aztán jött a Depresszió, akiknek csak 2 számát néztük meg, de ők kurva jól szóltak, bár én azt a lábdob-hangot kimondottan utálom. Eddig is tudtam, hogy a Depresszió a mai fiatalság Tankcsapdája, de nem gondoltam, hogy ilyen jók, vagy hatásosak, vagy bármi is legyen a kifejezés.
Azért hozzá kell tennem, hogy kurva jól szóltak, de féloldalasan. A jobb oldal sokkal hangosabb volt, és ez némileg zavaró volt, ha éppen nem 15 évesen tomboltál lent a színpad előtti várárokban.
Ha annyira nyitott lennék a rock felé, tudnám őket szeretni, de rajongani soha. Ahhoz valami még hiányzik. Vagy én lettem vén fasz.
Bármi lehet.
