Nos akkor!
Beteg vagyok, mint Sziget után mindig. Taknyolódok, a tüdőm nyom meg nehéz. Szóval már megint Sziget-betegséget kaptam.
Senki se vegyen Samsung winchestert, az enyém minden egyes lefagyáskor elfelejt egy általa véletlenszerűen kiválasztott alkönyvtárat. Tököm tele van vele. Tudjátok, milyen érzés minden lefagyás után lecsekkolni 140 gigányi adatot? CRC ellenőrzéssel vagy azzal a 30 DVD-vel, ahol a biztonsági másolatokat tartom? Szar. Olyan.
Csináltam 5 liter teát, és már csak fél liter van belőle, és nem lettem jobban, sőt! Szóval ennek se dőljetek be!
Egyébként lassan jutnak eszembe a sztorik a Szigetről. Első nap megérkeztem 6 körül, lezöttyentem az EST VIP-ban, megittam egy sört, majd felvertem azt a szecessziós sátorpalotát az őrzött részben. Nagyon büszke voltam magamra, de nagyon szarul voltam, mert ugyan csak 30 kiló volt az egész cucc, de ebből kb 15 volt csak a hátamon, a másik 15-öt a kezeimben cipeltem, szóval a tödőm összesett, a karjaim meg orángutánosan a földig lógtak.
Gyorsan meg is ittam még pár sört, hogy a kalória erősebbé, az alkohol pedig lazábbá tegyen. Természetesen lemaradtam egy csomó mindenről (név szerint Ska-P, Mantra porno, LB27 Bob Marley emlékkoncert), viszont láttam a Timur Lenket. Rájuk is csak a jól ismert MP3 miatt voltam kiváncsi :)
Elterjedt a legenda, miszerint Sean Paul nem jön, mert már lemondta a szállodafoglalását is, ezért az egyetlen őszinte rajongó a VIP-ban seggrészegre itta magát. Én azért elmentem Rozsé kollégámmal, aki időközben megérkezett. Hát nem mégis volt koncert? Jól meg is néztünk 3 számot, ami alatt a mi "white" füleink számára kiderült, hogy playback a zene, legalábbis soundsystem, de semmi nem hallatszik ki mögüle. Amit a dobos kalimpált, egyáltalán nem hallatszott, ráadásul asszem többen nem is nagyon voltak :) Jól otthagytuk a francba. Valahogy a Hócipő sátor felé keveredtem, ahol elkaptam az utolsó 5 percet a Nagy Bandóból. Gennyesre röhögtem magam :) Mondott 4 viccet, de egyiket sem mondom el :)))
Ezek után meg akartam nézni a vizespóló versenyt, gondoltam, belenéznék az Animal Cannibals-be, a Pál Utcai Fiúkba, a Ganxsta zolle-ba, de aztán VIP-ban pihengetés lett belőle. Olyan jót pihentünk, hogy úgy éjjel 1 magasságában már makonya részegek voltunk. Reagens, a fontos ember, és az egyetlen a Szigeten tartózkodó haverom annyira berúgott, hogy közölte, muszáj elmennünk enni. Addigra már szétesett háromszor a napszemüvege, amit "úgyse látok" felkiáltással viselt. Leültünk a magyar kajáldában, aztán felálltunk, és megvettük a két pulykaragut. Ez majd' fél óráig tartott, de ezalatt szóval tartottuk a teljes személyzetet, Reagens nagyon sikeres udvarlást hajtott végre azon az eladólányon, akiről én azt hittem, hogy egy bűn ronda pasi (másnap ebből kifolyólag dupla adagot kaptam teljesen ingyen). Miután ez megvolt, leültünk kajálni, én betoltam, Reagens viszont nagy rezsivel csinálta a dolgot, mivel nemigen találta el a száját (itt jött kapóra a napszemüveg). Aztán ordibált még egy keveset, majd jó hangosan közölte, hogy "Hozz mindenkinek egy sört!!!". Körülnéztem, és legalább 40 ember nézett rám erősen reményteljes tekintettel. Reagens nyomatékosította a szándékát, vagyis a kezembe nyomott 20 000 magyar forintot. Én viszont még részegen is smucig vagyok, szóval hoztam 1 darab sört, a visszajárót pedig visszagyűrtem Reagens zsebébe. Az a 40 ember pedig mintha sejtette volna, hogy ez lesz, szomorúan tovább társalgott/majszolt. Amikor ezzel végeztünk, már olyan részegek voltunk, hogy egymásba kellett kapaszkodnunk, de én azért még becsomagoltattam Reagens majdnem egészben maradt kajáját és azzal vettük az irányt a sátor felé. Amíg én letettem a kaját a szétnyitható asztalra, ami az előtérnek legfeljebb negyedét foglalta el, Reagens lazán letarolta a rudazatot, miáltal az előbb kérdőjel alakú lett, majd pedig el is tört, végérvényesen. Próbáltam menteni a helyzetet, de mivel huszadszorra sem sikerült a törött végeket egyensúlyi helyzetbe hoznom, halk morranással betakaróztam a sátor belső falával, és álomba szenderültem.
Második nap reggelén Reagens, a fontos ember ébresztett telefonon. Közölte velem, hogy keljek fel, hát nem volt mit tenni. Megmosakodtam a tömegesen osztogatott Jóban-Rosszban feliratú törlőkentőkkel, majd előhúztam egy előre csomagolt steril ruhacsomagot, és magamra öltöttem. Kitámolyogtam a verőfényes napsütésre, leültem a VIP-ban, és a fejemet vakargattam. A fejem hasogatott mint egy balta, a gyomrom kavargott mint egy kavargó dolog, szédültem mint egy csámcsogó blazác, szóval teljesen másnapos voltam. Reagens meghívott egy Mohito-koktélra, mire eszembe jutott, hogy igen, abból is megittunk párat az este, ő szigorúan csakis fehér rummal, ásványvíz nélkül. Nekem sikerült egy lightosat kevertetni a mixerrel, mert nem találtam jó ötletnek azonnal szétcsapni magam. Kipróbáltam a remek függőágyak egyikét, mondhatom kurva kényelmetlen volt, de rajtam kívül mindenkinek nagyon jó volt, szóval én vagyok rosszul összerakva.
19:45-kor kezdődött az Anima koncert, amire őszintén kiváncsi voltam, de addig még volt legalább 5 óra, amit sajnos unatkozással töltöttem, mert a még részeg, de már részeg Reagens nem volt túl kommunikatív, de ha mégis, akkor meg el kellett mennie 10 percet inteni a zenekaroknak.
Itt kell megjegyeznem, hogy Szendőfi Petya, az egyik legnagyobb magyar dobos egy utolsó bunkózatos faszparaszt majom. Reagens úgy döntött, hogy a megcsúszott Ritmusdepó és a sok pakolás miatti, idő vége előtt 10 perccel elindult Szendőfi lemezbemutatóra ráhúz 20 percet, amit szépen meg is beszélt a következő zenekarral. Ritkaság ez nála, mert egyébként pontos mint az atomóra. Akit ő leszed, az le van szedve. Mint Soma kb 4 éve. Beszólt. 10 másodperc múlva hang és fény le. Így megy ez. Sziget-szerte mindenki tudja, hogy Reagenssel nem érdemes ujjat húzni. Erre ez a tahókám (szendőfi) a "vége van" intésre egy fintorral válaszolva eltolt még egy 10 perces számot, majd annak végeztével, amikor Reagens megmondta neki, hogy "Légy szíves, legközelebb amikor azt mondom, hogy vége, akkor legyen vége!" ő séróból ezt válaszolta: "Hozzám beszélsz???", mire jött a válasz, hogy "Igen.". És mit képes erre mondani a dobosok szégyene? "Tudod te, hogy ki vagyok, bazmeg???". Hát, gratulálok, bunkókám. Szerintem többet nem leszel benne a Pesti Estben. De hogy az est színpadon nem, az biztos.
Az Anima Sound System teljesen rendben lett volna, ha nem egy ilyen gyalázatosan szar énekesnőt választottak volna. Nem csak az a baj, hogy nem a Juci énekelt, hanem az, hogy 10 találomra az utcán felszedett lányból 10 jobban és szebben énekelt volna. Egyébként teljesen rendben volt a koncert, Prieger jó szokásához híven transzban töltötte a koncertet, szóval a hangulat elég jó volt. Csak egyszer jönnék rá, mit jelentenek azok a kézjelek, amiket lead... :))
Kiváncsian vártam az Underworld koncertet, mivel azt az 1 számukat, amit ismerek, nagyon szeretem. Kezdésnek azt nyomták, remek is lett volna, csak sajnos a közönségben feltűntek a Szigetre nem illő Lonsdale pólós köcsögök akik vagy letiportak előre való igyekezetükben, vagy a hozzájuk tapadt büdös kurváikat a nyakukban cipelték, akik (az éppen a pasijukra felmászó ócska ribancok közül az egyik) jól vesén rúgott, mire úgy döntöttem, hoyg rohadjanak meg mind, és essen le a faszuk a monoton szar tucc-tucc zenétől, amit az a két nyomorúságos, mozdulatlan ember csinált a színpadon, a show annyi volt állítólag, hogy az egyik elszívott egy jointot kb fél óránál. Meg aztán szar is volt. Aki 15 percet elhúz azzal, hogy van egy dob-sáv (PUNcici-PUNcici-PUNcici-PUNcici-PUNcici), és arra néha rátesz egy kis zongorát, de ugyanazt ám, és minden egyes alkalommal ezzel sikoltást vált ki a közönségből, hát meg is érdemli ezt a sok igénytelen barmot. Ki is rohantam a közönségből, de mán jelleggel.
Úgy döntöttem, hogy sebeimet Szőke András és Badár Sándor segítségével gyógyítom, ami faszán sikerült, remek dolgot csináltak, bármi is legyen az. Sokat derültem, és még többet nevettem. Ez a dolog olyan sokáig tartott, hogy a többi programra már nem is volt erőm elmenni, betelepültem hát újra az EST VIP-ba. Ezzel nem is lett volna gond, csak rövid idő alatt, a berúgás után mindenki lelépett haza (nem a sátorba, hanem a városba), én meg még kurvára nem voltam álmos, de egyedül nem mászkálok koncertre, szóval kénytelen voltam az In-Kalos srácokkal eldumálni a fél éjszakát, ami egyébként prímán sült el. Kiderült, hogy mind a kettő jó arc, az egyik most készül a progmatra, a másik viszont igazi falusi arc, de csak lábra üt a viperával, mert máshová veszélyes :)) Társaságukban egész hamar eltelt a fél éjszaka, és én lefeküdtem az üres sátorban, és kibaszott magyányos voltam.
Reggel arra ébredtem, hogy a balassagyarmati srácok beszélgetnek egymással, hogy "Keljé már fel" "Há le se feküldtem" "De bazmeg már negyed 9 van". Negyed 9. Uram isten. Én fel sem akartam ébredni 11 előtt. De csak nem hagyták abba, szóval egy fél óra múlva idegesen kirobbantam a sátorból, és közöltem velük, hogy takarodjanak a büdös picsába el, mert végighúzok rajtuk a kérdőjel alakú sátorrudammal, de mr hiába, nem is tudtam volna visszaaludni. Bezöttyentem a VIP-ba, meghivattam magam egy sörre, már nem is emlékszem kivel, és beborítottam. Ez volt a nagy Wailers koncert napja. de 16:30-ig volt még 7 és fél órám. Hát mi a halált lehet csinálni egy ilyen napon? Elmentem hát világot látni. Leültem egy olyan helyre, ahol dojcsok fa cuccokkal játszottak. Láttam, hogy 27 darab kis kocka van ráfűzve egy vastag madzagra, de néha derékszögben, szóval azzal elment egy háromnegyed óra, mondanom sem kell, eredménytelenül. Semmi logika nem volt benne, bár próbálkoztam tudományosan, mérnökiesen közelíteni, de nem ment. Nem lettem kevésbé ideges tőle. Kezembe kaptam hát azt a játékot, amikor egy négyszög fel van szabdalva azt hiszem 8 darabra, és össze kell rakni. Na, az még fél óra volt. Már kezdtem kiakadni, mint a kakukkos óra, hogy semmi nem sikerül, ezért belefogtam egy harmadik játékba. kis tüskékre volt szúrva 3 sötét és 3 világos korong, na, pket kellett teljesen megcserélni. nem egész 3 percig tartott, mert az nem ilyen eszement próbálgatós, hanem gondolkodós cucc volt. Ez kicsit megnyugtatott. Lehet, hogy pancser vagyok, de logikusan gondolkozom :)))
Visszamentem az EST színpadhoz Ritmusdepót nézegetni. Mogyoró és Födő egy egészen érdekes előadást nyomott Keönch úrral, a részletekkel nem untatnám magam. Röviden talán annyit, hogy nem volt lábdob, volt viszont egy elektromos lábdob a bal felső tam helyére kiosztva. Elképesztő dolgokat lehet így művelni. Minden a közelben tartózkodó dobos "ez igen" arccal ült.
Megjött végre-valahára Reagens, valamint előkerült Pí, aki majd' 2 méter magas, de legfeljebb 60 kiló. Nem aludt, viszont teletömte magát alkohollal és halucinogénekkel. Ennek eredménye két vörös szem és folyékony faszság-áradat volt. Bemutatta nekünk Oktit, teljes nevén Oktopuszt, ami (bocsánat, AKI) két összecsomózott, kék madzag volt, vagyis 4 lába volt. Pínek természetesen 8 látszott belőle, ezért a név. Hangoskodott, botrányt keltett, szóval mindent elkövetett, ami a figyelmet felkelti. Szerencsétlen nappalos In-Kalos gyerek már röfögve küzdött a röhögéssel, amikor Pí észrevette, hogy figyeli őt, ezért elkezdett somfordálni. Ha láttatok már 2 méteres embert somfordálni, akkor tudjátok, milyen vicces is az. Kétszer megkerülte őt, de nem mert sört venni, amíg ott volt. In-Kalos barátunk itt már vinnyogva röhögött. Végül csak meglett a sör. Valamikor ilyentájt volt a kedvenc beszélgetésem is:
pí: "Hát ez van bazmeg. Hogy rohadjak meg. Ha iszom, mindig ilyen elviselhetetlen vagyok. Ilyen lőni való."
röhögés, fél perc mosolygós csend, majd Reagens exnője elkezdett volna mondani valamit:
"Szóval..."
Pí: "NEM ÉRDEKEL."
Itt jöttem rá, hogy ha nem megyek odébb, belepusztulok a röhögésbe.
Sok idő múlva végre eljött a Wailers koncert. Igazán teljesen jó volt. Rajtam kívül szerintem mindenki szívott, ezért hát a keverőpult környékén helyezkedtem el, ott ritkábban vannak az emberek. Ahogy Víz megmondta, mindegyik jamaikai rasztásnégernek tök ugyanolyan hangja van, szóval teljesen olyan volt a koncert, mintha Bob Marley énekelt volna. A második legjobb koncertélményem volt az idei Szigeten. Utána kihagytam egy Tereskova koncertet, és megnézem az Egyszercsak koncertet az EST színpadon. Azért érdekes ez a zenekar számomra, mert a PestiEST egyik főfaszának együttese. A koncert csúszott fél órát a technika ördöge miatt, de megérte. Az egyetlen szarul szóló koncert volt ez, de ez nem a technikusok hibája volt, ennek ellenére tomboltam. Ugráltam. És kurva jó volt. Az idei sziget legjobb koncertje számomra. Rozsé bekapcsolódott a felénél, de nem ragadta magával a hangulat. Cserébe elmentünk utána a Basement Jaxx koncertre, ami nagyon jó volt, meg minden, de nem tudott annyira meghatni, mint az Egyszercsak. Gondoltam, leülünk majd Rozséval végre dumálni egyet a VIP-ba, de történt egy baleset, vagyis megérkezett reagens húga. Rozsé ősidők óta meg akarja őt baszni, és ha feltűnik a lány valahol, Rozsé se lát se hall, hanem leül, 45 fokban előre dől, és a lány arcába meredve szóval tartja.
Aztán hirtelen, igen korán hazahúzott megint mindenki, pedig Reagens előző nap megesküdött, hogy nem hagy megint egyedül a picsába. Hát most még egy éjszakát az In-Kalosokkal töltöttem, megtudtam róluk sok érdekes dolgot, valamint adtam egy konzerv májkrémet Pistinek, a köbcös, terpeszben járó öreg "fekete inkálos" főnöknek, aki csodák csodája már első nap megismert, és "Na, mi van, pöcsös?" felkiáltással üdvözölt. Azért evett kenyeret, mert ugyan kaptak volna ingyen egy-egy adag kaját a büfé kaja-részlegéből, de második nap, amikor őzet sütöttek nyárson, Pisti odament, és megkérdezte, hogy "Mi ez bazmeg, kutya?", mire azok igen-nagyon megsértődtek, és onnantól nem volt ingyen kaja. Hát Pisti ezért majszolt száraz kenyeret :)))
Aztán lefeküdtem aludni jól. Nem volt könnyű elaludni, mert egy fiatal néger gyerek azt játszotta, hogy ő a DJ meg az MC, de valahogy nem volt az igazi. Jamaikaiul mondott néha valamit, meg mindig szépen átkeverte az egyik ragamuffint a másikba, mondhatni tökéletesen, majd ezt elbaszta azzal, hogy visszarántotta a lemezt, és a legelejéről kezdte játszani (sercegéssel együtt).
Másnap reggel megint beszélgetésre ébredtem. Késedelem nélkül felszaggattam sátram cipzárját, és a tőlem telhető legbarátságosabb hangomon a következő beszélgetést folytattam le: "Te má, nem tudnátok esetleg egy olyan helyen beszélgetni, amelyik nem ez, sokkal inkább valahol máshol van?" "Miért, ez komolyan zavar téged?", mondom, "Komolyan." Számomra is meglepetésként néhány perc alatt eltűntek, csak később tudatosult bennem, hogy véletlenül tényleg magammal vittem a kérdőjel alalú sátorrudat, és ők valószínűleg emlékeztek előző napi fenyegetésemre. Édesdeden aludtam egészen a Ritmusdepóig, majd kiváncsian vártam Borlai Gergőt, aki minden számítás szerint Magyarország legjobb dobosa. Nem okozott csalódást. Nem vitte túlzásba, kivételesen finoman nyomta, de így is olyanokat mutatott, hogy szemünk-szánk elállt. És tényleg mutatta, mert a dobot pakoláskor beforgatta oldalra, hogy jól látható legyen. Utánuk egy fúvós zenekar jött, akik a rendelkezésükre álló 2 órából 1 óra 25 percet pakolászással és készülődéssel töltöttek. Reagens már előre ideges volt, és közölte, hogy egészkor akkor is leszedi őket, ha emiatt kitör a harmadik világháború. Aztán mégiscsak el kellett mennie, és megbízta főnökét, hogy intsen nekik 10 percet. Mi a főnökkel egy jót dumáltunk mindenféle tehetségkutató versenyekről, szóval csak 7 percnél vette észre magát. Pont vége volt egy számnak a színpadon. Felment, majd semmi zene. Kérdezem magamtól, "Na, mi van, főfejes úr leszedte a társulatot idő előtt?". Erre nemsokára jön vissza, és könnyezik a röhögéstől. "Megvan az idei legnagyobb Sziget-sztori." Nagy nehezen kinyögte, mi történt: "Megyek fel, hogy 7 perc van még, erre mondják, hogy 'Nem tudunk már többet játszani.' 'Miért' kérdeztem, mire ő: 'Lefújta a kottát a szél.' " Mondanom sem kel, én is fájdalmas röhögőgörcsöt kaptam.
Ezután nagy volt az izgalom, mert édesanyám érkezése egyre aktuálisabbá vált a Szigetre. Aztán valahogy csak megjött, és mivel az In-Kalosok nem engedték be a 2 liter vodka-tonikot amit hozott, gyorsan jól megitta a felét. Hozott csirkecombot, ami nagyon finom volt, aztán szétnéztünk a Szigeten. Analizáltatta (potom 2000 forintért) a kézírásomat. Na már most, én utoljára kézzel 3 sornál többet kb 1 éve írtam, azóta csak gépelek. Már a tököm is izzadt, mire megírtam 15 sort. A grafológus néni kihozta, hogy koravén fasz vagyok, meg hogy túlságosan feszített a napirendem, ami miatt már délután 2-kor felgyülemlik bennem a stressz, és szívdobogós idegesség vesz erőt rajtam. Nem akartam elszomorítani, hogy délután 3-kor szoktam kelni, és akkor fekszem le, amikor már nem találok az alvásnál érdekesebb programot :))
Néztünk a szervezetek utcáján (vagy Civil Sziget, vagy mi) zsidókat, cigányokat, rendőröket, aztán elmentünk egy világzenei koncertre, ami igazán szép volt, csak kurva unalmas. 2 szám után jól ott is hagytuk, aztán bejártuk a maradék szigetet. Majdan pedig letespedtünk az EST VIP-ban, ami azért volt vicces, mert édesanyám rágyújtott. Kb 23 éve szokott le a cigiről, aztán azóta kb 5 évente rágyújt 1 cigire, amit fintorogva elpöfékel, mert kurvára utálja. Vettem anyámnak Mohito koktélt, mert ő próbálta házilag összebarkácsolni, de túl édes lett neki. Ott rá kellett döbbennie, hogy otthon teljesen jól csinálta, mert szerinte pont olyan édes, jeges undormány lett belőle. Azért hősiesen megitta. Aztán még pihengettem egy kicsit (Annyit összesen nem gyalogoltam annyit a szigeten, mint akkor), majdan pedig elhussantunk Tankcsapda koncertre. Megjött Rozsé is, vittük hát magunkkal. A nagyszínpad előtt sajna öszetalálkoztunk Rozsé egyik cimborájával, aki SzVSz egy szimpla volt-apácais-faszkalap, aki arról nevezetes, hogy jó hangosan tud üvölteni, meg társaságban remekül elő tudja adni, azt, amit azújságban olvasott. Nekem tetszett a Tankcsapda, mondjuk a dobos tényleg olyan volt, mintha odaszarták volna a székre, és béna volt nagyon, de a Lukácson látszott, hogy kurvára élvezi. kb a harmadik számnál Rozsé és Viktor barátja kitalálták, hogy üvöltik a szöveget. Kibaszott szar volt ezt az artikulálatlan ordítást hallgatni Viktor részéről, aki ráadásul még a szöveget is alig tudta, és a hatodik szám környékén úgy voltam vele, hogy ha nem hagyja abba, hát hétágú faszkorbáccsal verem szét a fejét, odaálltam gyorsan a bal oldalára, és amikor felelőtlenül azt mondta, hogy "Hát igen, mióta nem dohányzom, nem olyan mély az üvöltésem." Én közöltem vele, hogy "És szar is.", ezzel megoldódott a probléma, képződött viszont egy másik. Az egyik legundorítóbb dolgot csinálták, vagyis végigpofázták a koncert maradékát, ami kibaszott zavaró, hiszen ordítanak, hogy hallják egymást. Ilyenkor el kell takarodni a Végállomásba leülni egy padra, kérem szépen, nem a más szórakozását elrontani. Na. Anyám egyébként tündéri volt, úgy riszálta a fenekét a Tankcsapdára, mintha csak Zorán koncert lett volna. Szép kontraszt volt a headbangelő nézősereggel :))
Anyám a Tankcsapda utáni időt egy függőágyban töltötte, majd pedig miután ismét ott hagyott engem mindenki a faszba, és hazament, úgy döntöttem, hogy akkor én sem maradok, szóval anyám hazavitt. Persze előtte elvitt egy 4 kilométeres, teljesen fölösleges sétára, mivel csak a Filatorigát HÉV-megállónál található felüljárón kellett volna átkelni. Végre aludtam egy jót.
Másnap akkor keltem, amikor nekem jól esett, az első program ami érdekelt, az a 19:30-as Kispál volt, tehát ráértem. Szép lassan kivánszorogtam a Szigetre, és megnéztem életem legmagányosabb Kispál-koncertjét. Erősen tudom tanácsolni mindenkinek, hogy jól gondolja meg, otthagyja-e a barátnőjét, vagy sem :))
Szerencsémre rá tudtam akaszkodni Reagens exnőjére, aki kb. ugyanazokat karikázta be a pestiestjében, amiket én akartam nézni, szóval sikerült remekül eltölteni az estét. Komár Lászó koncert végül nem lett, mert Laci otthon felejtette a karszalagját és a kocsibehajtóját, ezért a szekusok nem engedték be, szóval közölte, hogy többé nem jön a büdös bunkó Szigetre. Az este vége egy Colorstar koncert volt, amire eddig sosem mentem el, pont azért, mert Rozsé túlságosan nyomta nekem őket. Azt hiszem, ez volt az az éjszaka, amikor Rozsé megivott 2 üveg bort, és a héten először berúgott. Befeküdt egy függőágyba, és annyira fázott, hogy megsajnáltam, és ráhúztam a hálózsákomat. Ettől később képtelen voltam őt megfosztani, szóval kénytelen voltam egy másfélszer egy méteres takaróval magzati pózban aludni.
Másnap nagyon jól ébredtem, mert hoztam otthonról füldugót. Kimentem pisilni, de mire visszajöttem, Rozsé szétosztotta a javaimat, vagyis a szivacsomat, a párnámat és a takarót maga és Reagens között. Miután szerencsésen visszaszereztem őket, aludtam még egy keveset. Ébredés után viszont csúnyán szarul lettem, és sokaig úgy is maradtam.
Hatkor kezdődött a European Mantra koncert, ami szokás szerint kurva jó volt. Borlai újrakitett magáért. Megjött Reagens exnője, benéztünk néhány koncertre, de egyik sem volt az igazi. Éjjelre a lány annyira berúgott, hogy az már nem is votl igaz. Mondjuk én is csúnyán szétcsaptam magam, valamint fél Balassagyarmat is, de itt még nem volt vége a történetnek. A csaj megkért még józanul, hogy vigyázzak rá részegen, szóval vigyáztam is. Amikor Vz elrángatott minket a rohadt messzi Arany Ászok sátorba tácolni, már erősen panaszkodtam. Valahogy mégiscsak győzött az elmebaj, és egy rohadt meleg és párás sátorban, egy plafonig érő hangfal-komplexum mellett rángatóztunk. Véletlenül 5 olyan szám ment, amit imádok. A mostoha körülményekre való tekintettel villámgyorsan a lány szintjére süllyedtem bebaszásilag. Amikor már senki nem bírta tovább, kifáradtunk a sátorból, lerohadtunk egy padra. A lány közölte, hogy aludni kéne már. Víz erőltette a továbbmenést, amíg egy jelzés értékű vállon csapással jobb véleményre nem térítettem. Nagyon hosszú volt az út, és amikor beledőltünk a sátorba, annyira készen voltam, hogy már nem is emlékeztem, hogy miért is akartam, hogy az én sátramban aludjon :)))
Másnap reggel arra ébredtem, hogy a lány fuldoklik. Neki egyébként ez volt az egész reggeli elfoglaltsága.
Eljött a Sziget utolsó napja. Évek óta ez volt az első eset, hogy ezt nem sajnáltam. Vártam viszont Reagens volt dobosának új zenekarának koncertjét a Talentum színpadon. Megkértek, hogy segítsek őket hangosítani, bele is adtam apait-anyait. Az eredmény az volt, hogy ők szóltak egész héten a legjobban. Pedig nem csináltam mást, csak visszafogtam a vén technikust attól, hogy folyamatosan fölfelé tologassa az összes hangerőt, meg rátekerje mindenre a magasat. Nagyon jó koncert volt, és bár egy órával korábban kezdődött a tervezettnél, mégis tűrhető közönség gyűlt össze. Pár órán belül kiderült, hogy ők a napi nyertesek, valamint a Nagyszínpadon tartott eredményhirdetésen kiderült, hogy a heti nyertesek is ők, meg valami kultúrális miniszter díját is ők kapták (a közönségszavazatot képtelenség volt megnyerni, lévén hogy 1 órájuk lett volna a nézőknek elrohanni szavazni), de így is nyertek egy nagyon fasza gitárt és egy Shure féle Elvis-mikrofont. Belenéztem a Good Charlotte koncertbe, de irdatlan szarul voltak hangosítva. Kurva sok volt a mély, csilingeltek tőle a heréim, és talán a lépem is leszakadt tőle, de semmi más nem hallatszott. Nem baj, azért a kiscsajok az első sorokban sikoltoztak, mintha basznák őket. Igazán elragadó volt. Ott is hagytam az egészet.
Megint mindenki hamar hazament, az eső meg már második napja szakadt. A már említett főfőnök nyomta a zenét, elég jól. Végül reggel 10-ig beszélgettem emberekkel. A pultosok standoltak, és kiderült, hogy a maradék fél hordó sört nem tarthatják meg, ezért kicsapolták az egészet, és végigrakták vele a pultot. Reggel 10-re már pacallá ázott a cipőm, a Főfőnök is annyira kész volt, hogy elment az Auchanba kaját venni, dőlt belőle a hülyeség, majd pedig egy negyed órás rögtönzött ortodox szertartással megáldott egy vaníliás csigát, majd elkezdte osztogatni: "Egyél a széléből, különben nem kapsz a közepéből." Mindenki kapott egy darabot a széléből, majd a végén közölte, hogy "A közepét pedig megeszem én.", majd betolta az arcába a közepét, és elvonult. Addigra egyébként lebontottuk a VIP nagy részét. Majd bedőltem a sátorba, és elalvás előtt még elfilóztam, hogy délután vajon az In-Kalosok vagy a rendőrök fognak felébreszteni.
Délután 1-kor ébredtem, még mindig be voltam rúgva, de már másnapos voltam. Megittam másfél liter vizet, majd kicsit próbáltam magamhoz térni. Szolíd egy óra alatt összeraktam a sátramat meg a cuccomat, a sátor tele volt frissen született kis meztelen csigákkal, a cuccom meg érdekes módon nem fért bele ugyanazokba a táskákba, amiben hoztam őket. Végül hősiesen hazacipeltem a sok szart, HÉV-vel, villamossal és vonattal. Itthon zombultam még sokat, aztán már itthon voltam :)
Kb ennyi az idei Sziget története.
