Tegnap volt az Overcast zenekar jubileumi 26. évi koncertje. Normál esetben kirázzuk a számokat kisujjból, mert nem sokat változtak az elmúlt évtizedben a számok, de ez most egy különleges koncert volt, mert visszahoztuk Tamás nevű volt osztálytársamat 2 szám erejéig, miközben én megcsillogtathattam hiányos gitártudásomat. 2 hétig gyakoroltam egy gitarszólot, akit még Big Daddy Bee írt, persze leegyszerűsítve, mert azért az emberi fizikumnak is van határa, egészen a mélyen az ujjbegy mélyében rejtőző víz- és vérhólyagokig.
A koncert napján szokatlanul korán, hajnali 9-kor már ébren voltam, mert nem tudtam aludni az izgalomtól. Szépen összekészítettem mindent nap közben, és 2 óra körül hívtam egy taxit, ami a szokásos 20 perc helyett 2 perc alatt itt volt. Berakodtam a sok nagy nehéz szart a taxiba, és mivel a taxis valószínűleg akkor akart öngyilkos lenni (és nyilvánvalóan nem akart magányosan meghalni), 80 alatt nem közlekedett, átment minden sötétzöldön, így túl korán ért a helyszínre, én pedig állhattam az utcán az esőben a cuccaimmal, pontosabban behúzódtam egy fancy étterem kapualjába, amit ők annyira díjaztak, amennyire az feltételezhető, egészen 3/4 órát, mert a hely sem nyitott ki időben. A soundcheckről fél órát késett a gitáros, mert eleve nem ért volna oda, de még futóverseny is volt, de a következő zenekar jószándékának köszönhetően sikerült beállnunk. Na, aztán elérkezett a nagy pillanat, felmentünk, első szám, odabasztunk, a közönség örjöng, stb. Azt vettem észre, hogy a gitáros bizonytalan, valószínűleg izgul, és valószínűleg ennek köszönhetően a basszer is jazzes vendéghangokat játszik a valódiak helyett, de gondoltam, majd lesz jobb. Nem lett.
Amikor felkonferáltuk Tamást, a zenekar első dobosát, én pedig elkezdtem gitározni, picsa hamisnak bizonyult a gitárom. Aztán kiderült, hogy nem az én gitárom hamis, hanem a gitáros fogdos faszomat a gitárján. Mire a második gitáros számomhoz értünk, állni is alig tudott, a gitárjából értelmehzhetetlen villanyborotva-hang jött csak ki, majd a szám végeztével úgy döntöttünk, hogy elég volt, nem csinálunk második Márhívót, elbúcsúztunk a koncert felébél, nem volt vissza, a gitáros pedig gitárostul beleborult a dobszerkóba, a zenekar pedig feloszlott.
Még szerencse, hogy gyors hazataxi és visszataxi után John Newman koncertre voltunk hivatalosak, nem volt a Deákon borjúgyros, drága egyetlenem pedig eleinte nagyon mérges, majd elkeseredett, majd pedig rosszul (ez elvileg nyelvtanilag helyes) lett a vérveszteség miatt, ami a nőknek minden hónapban megadatik, tehát 20 perc után hazajöttünk és rendeltünk az internet segítségével piát, ittunk belőle egyet és elaludtunk.
Hát így.
