ma reggel madarat lehetett velem fogatni.
Nem, nem átvitt értelemben, hanem a lichthófomból berepült valami madár, szerintem seregély, aztán egy darabig vergődött, majd megállapodott a színes és a fehér Ariel mosóporok között. Próbáltam kipakolni tárgyakat, hogy neki tudjon futni, de az sem segített neki, inkább elkezdett picsa hangosan csipogni. Úgyhogy megfogtam, aztán a gangon feldobásos módszerrel szabadon engedtem (nem, nem a tátongó mélységbe dobtam le, hanem vízszintesen a csempe fölött, hogy ha esetleg sokkot kapott volna a Hajdú Minimat Komfort mosógépemtől, akkor ne zuhanjon 12 métert, csak egyet).
Mindezek után most eszembe jutott a lehallgatás és társai, hogy azok milyen vicces dolgok.
Nem tudom, mennyire számító bizonyítéknak egy hangfelvétel a bíróságon, de ha esetleg ilyen helyzetbe kerülnék, megmondom nekik, hogy bizonyítsák be, hogy igazat mondtam éppen akkor, és nem csak kamuból hencegtem.
Vicces, hogy feltételezik, hogy mindig, mindenkor igazat mondasz. Na igen, de ennek kicsit ellent mond az egész tárgyalás-dolog. Ha tényleg ezt hinnék, elég lenne egyszer megkérdezniük, hogy én voltam-e, aztán elhinni a választ.
Hogy soraimat szaporodni ne hagyjam, gyorsan közlöm még, hogy holnap elutazom a VOLT fesztiválra Menyussal, és mivel kikapcsolódni megyek, senki ne keressen engem semmi olyannal, ami nem tűr azonnali halasztást. Akkor se hívjon senki, ha meghalt valaki, attól nem lesz kevésbé halott, hogy én szarul érzem magam a volton. Érvényes ez ingó és ingatlan tárgyakra is. Úgy egyáltalán, semmi olyanra nem vagyok kíváncsi, amin nem tudok változtatni.
Holnaptól pedig a fesztivál ideje alatt előre programozott blogbejegyzésekkel szórakoztatom a nagyérdeműt.
