Ahog letöltém a telefonomról a képeket, rögtön eszembe jutott, hogy egyszer miről akartam blogolni. Lehet, hogy meg is tettem, de nem baj, itt az ismétlés.
Nemrég jártam boltban, olyan létfontosságú élelmiszereket vásárolni mint cigaretta, icetea és ásványvíz, hiszen ezek a zenekari próba nélkülözhetetlen kellékei (és ha jól tudom, börtönben konvertábilis valuta is), amikor egy aranyos jelenetbe botlottam. Anya gyermekével, édesanya vásárol, gyermek pedig randlírozik, de nem rombolva, hanem segítőkészen. Pakol, rendezkedik, ilyesmi.A végén pedig úgy döntött, hogy ő segít édesanyjának cipelni a kosarat. A kosár addigra tartalmazott testvérek között is 4 kilónyi cuccot, mint kenyér, tej, konzerv, ilyesmi. Ránézésre az egész gyermek nem nyomott annyit, ígyhát anyja ráhagyta a dolgot, hát hozd, kislányom! Erre ez történt:
A gyerek fél centire felemelte a kosarat és vitte. Aki azt mondja, nincs az 4 kiló, az téved, ugyanis ott kenyér, liter tejek és egyéb sűrű dolgok is lapulnak. Szóval vitte, vitte és vitte. A képtől számítva még elvitte úgy 2 méterre, és már csak olyan 2 méterre volt a kasszától, amikor elfogyott az erő és a kosár többé nem akart mozdulni.
Ez az a pont, ahol rámutatnék a gyorsan múló gyermeki értékrendre és logikára, ugyanis a kislány rádöbbent a szörnyű tényre, hogy a kosár megfeneklett, kis gondolkodás után kivette a kosárból a két joghurtot és egy csokit, ami neki volt szánva és odaslattyogott vele a kasszához. És ennyi. Nem ment vissza. Megmentette a legfontosabbakat és kész.
Máig csodálom az egész cselekményt :)
