Na, hát megvolt a Szent Orbános cucc is.
A nagy létszámú összejövetelekkel az a baj, hogy megpróbálunk kurva hosszú asztalok mentén boldogulni, aztán mindig az van, hogy az egyik végéről némán próbálják kivenni, hogy az aktuális mókamester mit mond a másik végén.
A vacsora finom volt, aztán már könnyebb volt oldódni, főleg alkoholban, pingpongoztunk, mert ugye ehhez el kell menni messzire, aztán meg bowlingoztam is, és bekaphatja a bowling is, tövig, majd pedig ittunk még sokat, és dumáltunkröhögtünk, meg miegyéb. Próbáltunk a csapossal előállíttatni véres agy koktélt is, de ő nem tuda, hogy kell, én tudtam, és most megnéztem, jól tudtam, csak sajnos túl részegek voltunk az elkészítéséhez, aztán reggel 5 perccel a reggeli vége előtt ébredtünk, lerobogtunk, ettem virslit meg mindent, amit találtam, meg egy srác ott állt, és omlettet sütött egy forró platnin, mert az zsenánt.
Végül csak hazakeveredtünk, én meg most olyan fos fáradt vagyok, hogy ülni is alig bírok.
Háennyi.
-------
Hát ugye, akit nem dobnak fel az élménybeszámolók, mert teljesen jól érzik, sőt, tudják, hogy helypótlónak vannak, azokkal közösen elgondolkozom, hogy vajon miért?
Tehát hogy miért van az embernek igénye arra, hogy akkor is csináljon valamit, amikor igazából mégsincs igénye rá. Nem tudom, mi ennek a pontos neve, nem a pótcselekvés, mert az inkább az, amikor valaki valamit azért csinál, mert van valami más, amit csinálna, de azt nem tudja. Rengeteg ember ismerek, akik akkor is beszélnek, amikor nincs mondanivalójuk. Én meg csak azért írok néha, hogy írva legyen. Mondhatnák persze, hogy "Akkor maradj kussban, paraszt!", de hiába, a kényszer az kényszer.
Tehát mi a neve, miért van, és meg kell-e szüntetni.
Ez a kérdés.
